Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.93
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Fotó_SK Rapid Wien

Korsós György, Szalai Attila, Kerkez Milos nyomdokaiba lép Bolla Bendegúz

Bolla Bendegúz, a magyar válogatott középpályása a következő évben a Rapid játékosa lesz – erősítette meg a bécsi klub is.

A székesfehérvári Bolla Bendegúz 2017-ben került fel a Videoton első csapatához, a 2017–2018-as idényben egyetlen bajnoki mérkőzést játszott az OTP Bank Ligában, de azzal bajnok lett. A 2018–2019-es idényt a Siófokban, a következőt a ZTE-ben töltötte. 2019-től aztán két szezonban rendszeresen játszott a Vidiben, összesen 55 élvonalbeli mérkőzéssel a háta mögött szerződött külföldre.

Az angol Wolverhampton Wanderers vásárolta meg, de a hároméves szerződés lejártáig egyetlen bajnoki meccset sem játszott a „Farkasoknál”. A klub Svájcba adta kölcsön, Bolla Bendegúz két idényt a Grasshoppersben töltött, egyet, a legutóbbit a Servette-ben játszotta végig. 2024 tavaszán Svájci Kupa-győztes lett a genfiekkel. A három idény alatt 93 bajnoki mérkőzést játszott Svájcban.

Most átigazolási díj megfizetése nélkül tudta őt megszerezni a Rapid.

A népszerű, zöld-fehér bécsi csapat hosszú története során kevesebb magyar szerződtetett, mint, például lila-fehér vetélytársa, az Austria. Az első magyar légiós a Rapidnál Bene János volt 1957-ben, egy szezont töltött ott, a Bolognából érkezett, a Valladolidba ment tovább.

Később Puskás Istvánt szerződtette a klub a Békéscsabából, 1994-ben, rövid időre. Korsós György ellenben alapemberré vált, miután a Sturmtól a fővárosba igazolt, két évet a Rapidnál játszott, 70 mérkőzésen szerepelt. Bajnok, BL-szereplő is volt a Rapiddal. Szántó Tamás 2016 és 2018 között 35 bajnoki játszott az első csapattal, kupadöntőig jutott. Rátkai Zsolt, aki az elmúlt években itthon NB III-ban a Sopront, NB II-ben, jellemzően tartalékkapusként a Szentlőrincet erősítette, a Rapid II. csapatáig jutott.

Két mostani magyar válogatott játékos a Rapid utánpótlásnevelésében fejlődhetett, Szalai Attila 2012 és 2015 között, Kerkez Milos 2014 és 2019 között „tanult” a hütteldorfi klubnál.

Külön kategória a szombathelyi születésű, futballistaként azonos nevű édesapja nyomdokaiba lépő Garics György. 1998-ban, tizennégy évesen került a Rapidhoz, 2006-ig játszott a klubnál, végigjárva a korosztályos csapatokat. Huszonkét éves koráig bajnoki címet nyert, BL-szereplő lett (Korsós Györggyel együtt). A Rapidtól a Napolihoz igazolt, azonnal bekerült az osztrák válogatottba. játszott a fele részben hazai rendezésű, 2008-as Eb-n. Összesen 40 mérkőzésen szerepelt az osztrák nemzeti tizenegyben.

Címlapról ajánljuk
Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Küzdenek a hazai éttermek, kevés a vendég és a jó munkaerő – mondja a vendéglátók ipartestületének elnöke

Jelentős gondokkal küzd a magyar vendéglátóipar. Ma 15-20 ezerrel kevesebb alkalmazott és 9-10 ezerrel kevesebb üzlet hozza ugyanazt a forgalmat, mint a pandémia előtt, amit akár hatékonyságnövelésnek is tekinthetünk, de az ágazat segítségre szorul, az emberek pedig alig mernek étteremben költeni – hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Nagyban zajlik a béketárgyalás, kiakadtak Trumpon Kijevben – Orosz-ukrán háborús híreink percről percre csütörtökön

Tegnap az atomfegyverek korlátozásának több mint fél évszázados korszaka ért véget, lejárt ugyanis az Egyesült Államok és Oroszország közötti Új Start-szerződés. Moszkva azt állítja, Washington sajnálatos módon nem reagált Vlagyimir Putyin javaslatára, amely további 12 hónapra fenntartotta volna a rakéta- és robbanófejkvóták korlátait. Biztonságpolitikai szakértők egy potenciális nukleáris fegyverkezési verseny kitörésére figyelmeztettek. Szerdán Abu-Dzabiban mindeközben folytatódott a háromoldalú béketárgyalás Oroszország, Ukrajna és az Egyesült Államok között. Rusztem Umerov, az ukrán nemzetbiztonsági tanács titkára "jelentőségteljesnek" és "produktívnak" nevezte az egyeztetést, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a folyamat eddigi legfőbb eredménye az orosz-ukrán fogolycsereprogram újraindítása. Mára virradóra robbanások rázták meg Kijevet egy orosz dróntámadás következtében. Cikkünk folyamatosan frissül a legutóbbi fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×