Infostart.hu
eur:
379.64
usd:
321.69
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A magyar sport kategóriában Prima Primissima-díjra jelölt Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó az UTE vízitelepén 2018. november 19-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Bocsánatkérő levelet kapott a legsikeresebb aktív magyar sportoló

Csipes Ferenc nevében keresték meg írásban nyilvánosan Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakost az edző korábbi viselkedése miatt, a problémát a sportoló a közösségi médiában elhelyezett posztjában tárta a nyilvánosság elé.

Mint az Infostart is megírta, Kozák Danuta hatszoros olimpiai bajnok kajakost - közlése szerint - többféle módon is zaklatta a honvédos edző Csipes Ferenc, aki ezen kívül "bomlasztotta" is a női kajakos közösséget, saját lányát, Csipes Tamarát sem kímélve.

A Facebook-posztot követően a hazai sportélet egységesen Kozák Danuta mellé állt az ügyben, most pedig a sportági szövetség Csipes Ferenc nevében kelt bocsánatkérő levele érkezett meg a kajakoshoz, amelyet a szövetség honlapján is közöltek.

Íme változtatás nélkül:

Közlemény

A magyar kajak-kenu sport rendkívül büszke arra, hogy az elmúlt 30 évben Magyarország legeredményesebb olimpiai sportágaként kiemelkedően járult hozzá hazánk olimpiai, világ- és Európa-bajnoki eredményességéhez.

Legalább ennyire büszkék vagyunk arra, hogy ugyan a sportágban mindig voltak és vannak viták, bizonyos esetekben egyet nem értések, de soha nem maradtak elásatlan csatabárdok és a sportágban dolgozó versenyzők és sportszakemberek mindig képesek voltak a nemzeti érdekeket figyelembe véve felülemelkedni és együttműködni.

Ezúton szeretnénk tájékoztatni a sportszerető közönséget, hogy az elmúlt napokban a sportágban kialakult feszült helyzet a felek együttműködésének eredményeképpen nyugvópontra jutott. Csipes Ferenc és egyesülete, a Budapesti Honvéd Sportegyesület a Magyar Kajak-Kenu Szövetségbe eljuttatott és Kozák Danutának címzett levelében, átérezve az ügyben lévő felelősségét megkövette a bajnoknőt:

„Amennyiben mesteredzőnk személyesen vagy szakmailag megsértette Önt, illetve edzőjét, elnézését kérjük, és a jövőben igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy segítsük a női kajakválogatott nyugodt olimpiai felkészülését.” – áll az egyesület hivatalos levelében.
Hatszoros olimpiai bajnokunk erre az alábbit válaszolta: „Rendben, részünkről így folytatható lesz a közös munka.”

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség fegyelmi bizottsága a fentiekben idézett nyilatkozatokat figyelembe véve, az edzői tevékenység folytatását felfüggesztő döntését megszüntette, Csipes Ferenc részére próbaidőre felfüggesztett sportfegyelmi büntetést szabott ki.

A döntés alapján az ügyet lezártnak tekintjük, a továbbiakban nem kívánunk nyilatkozni. Egyúttal tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy a közelgő sorsdöntő válogatóra, a hazai rendezésű Európa-bajnokságra és az olimpiára való tekintettel, a zavartalan felkészülés végett, ne keressék ezügyben az érintetteket.

Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×