eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Nyitókép: Illés Fanni hivatalos Facebook-oldala

Illés Fannit komoly betegség hátráltatja, de boldog édesanyaként küzd az újabb olimpiai álomért

A Vasas úszójának csaknem két évvel gyermeke születése után még mindig hormonproblémái vannak, ami sok nehézséget okoz a felkészülésben, de kisfia bearanyozza a mindennapjait, és a nemrég nyert Eb-ezüstérme is sok erőt ad neki. A paralimpiai bajnok az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy jól tud majd teljesíteni Párizsban.

lllés Fanni ezüstérmet nyert az SB4 kategóriában 100 méter mellen a madeirai paraúszó Európa-bajnokságon. A Vasas sportolója 1:53,00 perces időeredménnyel végzett a második helyen Portugáliában. A paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó csaknem két évvel gyermeke születése után először indult rangos nemzetközi versenyen.

A 32 esztendős sportoló az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában elmondta: kevesebbet szeretett volna kihagynia szülését követően, de nem úgy alakult a felépülése, ahogy tervezte. Kisfia, Mór Álmos 2022 júliusában született, és mint fogalmazott, hatalmas öröm és boldogság számára, hogy édesanya lett. A gyermek bearanyozza az ő és párja – egyben edzője –, Szabó Álmos mindennapjait.

Illés Fanni az anyai teendők mellett lassan tért vissza az edzésekhez, miközben viszonylag sokáig szoptatta gyermekét, ami azonban felborította a hormonháztartását. Elmondása szerint az akkor kialakult betegsége miatt még most is nehezére esik leadni a korábban tőle megszokott teljesítményt, illetve

sokkal fáradékonyabb is, mivel még nem álltak vissza a hormonjai a megfelelő szintre.

Egy nagyon összetett betegségről van szó, ugyanis elárulta, hogy a fogyás sem megy neki annyira könnyen, mint a korábbi években, márpedig ez az úszásban nagyon fontos befolyásoló körülmény. „Nem mindegy, hogy ki mennyi kilót cipel a vízben, úgyhogy ez is okoz némi nehézséget. Ugyanakkor volt már példa arra is, hogy valaki sokkal hamarabb visszatért, mint én” – jegyezte meg Tokió paralimpiai bajnoka.

A Vasas úszónője hozzátette: ő is tud több olyan versenyzőről, aki néhány hónapos gyermek nevelése mellett is nagyon komoly eredményeket tudott elérni. Ezzel együtt úgy érzi, a hormonproblémái ellenére szépen fejlődik, nem siettet semmit, nagyon fontosnak tartja, hogy türelmes legyen saját magával szemben ebben az időszakban. A párizsi paralimpiáig már nincs sok idő hátra, a jövő zenéje, hogy milyen formába kerül addigra.

Illés Fanni elmondta: sosem volt kérdés számára, hogy egészséges gyermeknek ad-e életet, ugyanakkor tisztában van vele, hogy a társadalom számára ez nem ennyire egyértelmű. Mint fogalmazott, attól, hogy ő lábak nélkül született, „nem szolgált rá és nem azt érdemli” a kisfia, hogy előítéletek fogalmazódjanak meg vele szemben, de sajnos néha tapasztal ilyen megnyilvánulásokat.

Illés Fanni nem genetikai eredetű probléma miatt született lábak nélkül, hanem egy külső behatás miatt, ami elmondása szerint lehet kipufogógáz vagy valamilyen vegyszer véletlenszerű belégzése is. A kisfia egészséges, jól van, boldogan élnek. Az úszónő kiemelte, hogy

csak a sportban, illetve a felkészülésben érzi a negatív hatásait a betegségének, amit még nem sikerült leküzdenie.

„Boldog anyukaként élem a hétköznapjaimat, csak ha lemegyek az uszodába, ott egy kicsit nehezebb. Folytatom a kemény edzéseket és a betegségemmel való küzdelmet. A célom, hogy helyreálljon minden, és jól tudjak úszni Párizsban” – mondta a paralimpiai bajnok.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Sürgősen összehívták az uniós külügyminisztereket, nagy pofon készül Európa számára – Híreink az orosz–ukrán háborúról vasárnap

Akár már február végén sor kerülhet Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozójára Szaúd-Arábiában. Két magasrangú amerikai tisztviselő állítólag már úton is van a közel-keleti országba. Nagyon úgy néz ki, hogy Washington és Moszkva kihagyja Európát az Ukrajnáról szóló béketárgyalásokból. A Münchenben tartózkodó EU-s külügyminiszterek vasárnap reggel rendkívüli ülésre jöttek össze, a jövő héten pedig rendkívüli uniós csúcs jöhet Párizsban, amelyre a brit kormányfőt is várják. Az ukrán kormányzat Münchenben megerősítette, hogy Magyarország blokkolja Ukrajna uniós csatalkozási folyamatát. Hírfolyamunk folyamatosan frissül az ukrajnai háború és a müncheni biztonsági konferencia híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×