Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke beszédet mond a széles körű összefogással, jelentős kormányzati támogatással megújult ceglédi Gál József Sportcsarnok átadásán 2023. szeptember 30-án. A mintegy 6000 négyzetméteres sportcsarnok felújítása közel 5,3 milliárd forintba került.
Nyitókép: MTI/Lakatos Péter

Ilyés Ferenc ezt tanácsolja a leendő olimpikon kézilabdázóknak

A Magyar Kézilabda Szövetség elnöke szerint a férfiak nehezebb, a nők könnyebb sorsolást kaptak a párizsi olimpiára, de mindkét együttest képesnek tartja a továbbjutásra.

Egy éve választották meg a Magyar Kézilabda Szövetség elnökének Ilyés Ferencet, most pedig a férfi és a női válogatott is kint van a párizsi olimpián. „Álmomban sem gondoltam volna, hogy pont az évfordulón azt ünnepeljük majd, hogy két csapattal leszünk ott az olimpián, 20 év után. Örülök, hogy ebben tevékeny részem volt, hiszen mindkét selejtező rendezését megpályáztuk és megkaptuk, de az előző elnök és elnökség munkája is benne van, hiszen a férfi és a női csapat alapjait is akkor rakták le. Mi ezt próbáltuk továbbvinni és minél többet beletenni” – mondta az InfoRádió kérdésére a sportvezető.

A párizsi játékokon a női válogatott a házigazda franciákkal, továbbá a hollandokkal, a spanyolokkal, a brazilokkal és Angolával került egy csoportba. A férfiak a címvédő és házigazda francia, a dán, a norvég, az egyiptomi és az argentin együttessel találkoznak majd.

Az elnök szerint a nőknek kicsit könnyebb útjuk lehet a továbbjutás felé, míg a férfiak erős csoportba kerültek, de ők is képesek továbbjutni. Utóbbi válogatottunk az egyiptomi és az argentin csapattal kezd majd Párizsban, vagyis két sikerrel már meglehet a negyeddöntő. Ezzel kapcsolatban Ilyés Ferenc azt mondta, hogy Argentínát meg tudják verni a magyarok, haj jól játszanak, Egyiptom viszont kemény rivális, legutóbb a vb-n is ki-ki meccset játszottunk ellenük, amit hosszabbításban veszítettünk el. De ha megvan a két győzelem, utána képesek lehet meglepetésre is a magyar csapat a folytatásban.

„Szeretném, ha mindkét válogatottunk továbbjutna, de a hivatalos célokat majd az elnökség határozza meg” – tette hozzá.

Most elkezdődik az operatív munka, már voltak egyeztetések a MOB-bal és meg kell szervezni a felkészülést is, mindkét csapat 3-4 hetet készülhet Párizsra a legjobb körülmények között.

Ilyés Ferenc játékosként tagja volt a 2012-ben, Londonban negyedik helyezett csapatnak, ezért tanácsot is meg tudott fogalmazni a leendő első olimpikonoknak.

„Élvezzék, amint kimennek az olimpiai faluba, legyenek boldogok, tátsák a szájukat, majd kapják össze magukat és koncentráljanak a kézilabdára.

De ezt érzékelni fogják, vagy azok, akik jártak már olimpián, vagy a stáb majd úgyis elmondják nekik.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

Rágózással is bekerülhetnek mikroműanyagok a szervezetbe

A rágás során a gumialapból apró mikroműanyag-részecskék válhatnak le, melyeket a nyállal együtt lenyelünk, majd az emésztőrendszerbe jutnak. Ezek többsége várhatóan kiürül a szervezetből, ugyanakkor egy részük felszívódhat és bekerülhet a vérkeringésbe. Pilling Róbert, a Semmelweis Egyetem Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszékének mesteroktatója az InfoRádióban elmondta: nem kell rögtön megijedni az olyan hírektől, hogy a rágózással mikroműanyagok kerülhetnek a szervezetbe, de azt sem javasolja, hogy „mindennapos élelmiszerként” fogyasszuk.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Kiszárad Európa, hatalmas megatrend indulhat a tőzsdéken – Így lehet rajta sok pénzt keresni!

Az elmúlt napokban Magyarországon is közvetlenül érezhettük, hogy a nyári hőhullámokat többé nem lehet félvállról venni. A szerencsésebbek egyelőre megússzák a dolgot a légkondis lakásban vagy irodában, de a tartós forróság már nemcsak kényelmi probléma: vízkorlátozásokat, energetikai kockázatokat és infrastruktúra-szintű stresszt hoz magával. A kontinens vízrendszereinek modernizációja ezért minden bizonnyal a következő évek egyik fontos beruházási fókusza lesz – és egyben az egyik legizgalmasabb befektetési lehetőséget is kínálja. Megnéztük, mely területeken indulhat el a pénz, és mely konkrét tőzsdei cégeken keresztül lehet megjátszani ezt a megatrendet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×