Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
312.27
bux:
131155.52
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
A magyar csapat a női kézilabda olimpiai selejtezőtorna 3. fordulójában játszott Magyarország - Japán mérkőzés előtt a debreceni Főnix Arénában 2024. április 14-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Juhász István: ez még mindig a jövő csapata

A Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója a norvégok elleni súlyos vereség után sem aggódott a női válogatott miatt.

A debreceni olimpiai selejtezőn történt meg először, hogy a női kézilabda-válogatott kiegyensúlyozottan jó teljesítményt tudott nyújtani – mondta a Magyar Kézilabda Szövetség sportszakmai igazgatója.

„Láttuk már ezt a csapatot helyenként jól játszani, voltak jó félidők a norvégok vagy a dánok ellen. Most jött el az a pillanat, hogy a világ élvonalába tartozó svédek ellen végig uraltuk a meccset, nem csak jó perceink voltak. Ebből a győzelemből tudtunk építkezni, és amikor jött a nagy tét, a japánok ellen, akkor sem remegett meg a kéz” – fejtette ki Juhász István.

A sportvezető kiemelte, végig nyugodt volt a svéd elleni meccsen, hiszen látszott a koncentráltság a csapaton.

A mostani válogatott gerincét a 2018-ban juniorvilágbajnok játékosok alkotják, a szövetségi kapitány pedig akkor is Golovin Vlagyimir volt. Juhász István szerint a válogatott úgy uralta most a torna mezőnyét, ahogy 2018-ban a vb-jét is – ráadásul a helyszín akkor is Debrecen volt.

„Még mindig szemtelenül fiatal a keret, ez nem a jelen, hanem még mindig a jövő csapata”

– mondta az igazgató, példaként említve, hogy a norvégoknál 70-tel több az átlagválogatottsági szám. Ahogy egyre több szakmai tapasztalattal rendelkeznek a játékosok, és beleérnek a mezőnybe, úgy a legjobb négyet szorongathatja majd folyamatosan a magyar csapat – tette hozzá.

Juhász István azt mondta, akkor sem aggódott, amikor a csapat 15 góllal kikapott Norvégiától egy héttel a selejtező előtt. A felkészülésnek az az időszaka arról szólt, hogy a következő hétre friss legyen a keret, komoly erőnléti és taktikai munka zajlott, úgy volt felépítve, hogy a selejtezőre rendben legyenek.

Az MKSZ sportszakmai igazgatója kiemelte: az olimpián a csoportból való továbbjutás cél, és reméli, hogy ott lesz a női válogatott Lille-ben, a negyeddöntőben.

Az olimpiai csoportok sorsolását kedden délután tartják.

Címlapról ajánljuk
A BL-döntő a budapesti reptérnek is óriási kihívás lesz, de felkészültek – fontos tudnivalók

A BL-döntő a budapesti reptérnek is óriási kihívás lesz, de felkészültek – fontos tudnivalók

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér felkészült a jövő szombati labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőre, amelynek Budapest a házigazdája. Jövő pénteken, szombaton és vasárnap az 1-es terminál fogadja majd a Londonba induló és onnan érkező Wizzair-járatok többségét – számolt be az InfoRádióban Valentínyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációért és kormányzati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Elemző: az szja-kedvezmények lökték meg a béremelkedés ütemét tavasszal

A nettó 546 ezer forintos átlagbérnél az ország harmada keres jobban, a magyarok kétharmada rosszabbul. Erre is felhívta a figyelmet a KSH legfrissebb keresetadatai mentén Hornyák József, a Portfolio elemzője, aki szerint ezért érdemes figyelni a medián bért is: az nettó 432 ezer forint, ennél a magyarok fele keres többet, a fele kevesebbet. Az éves növekmény kulcsa az adókedvezmény volt.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×