Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

A Barcelona önmagát verte meg, a PSG „csak” élt az eséllyel

„Borzalmasan rossz ítéleteket hozott a játékvezető, nagy kár, hogy egy feleslegesen megítélt kiállítással tönkretette egy teljes év munkáját”. Ezt mondta Xavi Hernandez, a Barcelona vezetőedzője csapata kupakiesése után Ugyanakkor a semleges elemzők, véleményformálók elismerik a nagykárolyi játékvezető, Kovács István teljesítményét és igazát. Szerintük a Barça leginkább önmagát verte meg.

Nézzük gyorsan a tényeket, hogy érthető legyen mindenki véleménye. A Barcelona 3-2-re megnyerte Párizsban, a PSG ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a párharc első mérkőzését. Ezek után az Opta elemzőcég szerint a nyolc versenyben lévő csapat közül a katalánoknak volt a legbiztosabb továbbjutási esélye a visszavágó előtt (77 százalék), ebből következően a PSG állt ebből a szempontból a legrosszabbul (23 százalék).

A mérkőzés a Barcelona szempontjából alakult jól az elején, az első találkozó legjobbja, a brazil Raphinha megszerezte a vezetést, így összesítésben már 4-2-re vezettek a katalánok. Ám a 29. percben az uruguayi Ronald Araujo lerántotta a tizenhatos előtt a kiugró Bradley Barcolát, amiért Kovács István azonnal kiállította. Xavi hamarosan reagált a történtekre, kényszerűségből lehívta a pályáról az addig jól játszó Lamine Yamalt, hogy a helyére beküldött Iñigo Martínezzel befoltozza a védelmét.

Nem sikerült. Az emberelőnyben a PSG óriási mezőny- és labdabirtoklási fölénybe került, egymás után alakította ki a helyzeteket. Ousmane Dembelé a 40. percben kiegyenlített (bár akkor még a katalánok álltak továbbjutásra), majd az 54. percben Vitinha megszerezte a Barcelonában a vezetést, összesítésben a „meccsnullát” jelentő gólt.

A kiállítás mellett a mérkőzés másik döntő pillanata João Cancelo felesleges szabálytalansága volt Dembelével szemben a tizenhatos oldalsó vonalánál, a 61. percben. A vitathatatlan büntetőt Kylian Mbappé belőtte, s már a franciák álltak továbbjutásra. A Barcelonának akadt két lehetősége, de azok kimaradtak, a PSG ellenben az utolsó pillanatokban gólig vitt egy kontrát, s végül 6-4-es összesítéssel bejutott a legjobb négy közé.

Az 56. percben egy ítéletet hevesen vitató, a reklámtáblába rúgó Xavi piros lapot kapott, így a találkozó döntő szakaszában nem csupán Araujót, hanem őt is nélkülöznie kellett a Barcelonának. Az edző, aki így minden bizonnyal trófea nélkül zárja (egyelőre) utolsó idényét a katalánok vezetőedzőjeként, elsősorban Kovács István játékvezetőt okolta a kiesésért.

lkay Gündoğan, a Barcelona középpályása ellenben nem vitatta a kiállítás jogosságát, sőt bírálta Araujót, szerinte egy védőnek ilyenkor a másodperc tört része alatt is fel kell mérnie a helyzetet, s ha nem éri el a labdát – mert nem érte el a labdát – inkább el kell engedni a csatárt. A kapus még mindig védhet, vagy akár lehet gól is, de nem kerülnek emberhátrányba – ez a helyzet volt ugyanis a török-német középpályás szerint a kiesés fő oka.

Nem osztotta Xavi véleményét korábbi klubtársa, a francia Thierry Henry sem, aki szerint „a Barcelona okkal kapta a kiállítást, a tizenegyes pedig valóban tizenegyes volt. Önmagában még egyik sem jelenti azt, hogy ilyen gólokat kell kapni. A gólokat nem azért kapták, mert tíz emberrel játszottak, hanem, mert elkezdtek pánikolni. Nem nyerhetsz trófeát és nem lehetsz bajnok, ha pánikba esel. Nem lehet pánikba esni a nehéz helyzetekben.”

Az elemzések felróják a Barcelonának azt is, hogy túlságosan feladta a labdabirtoklást, meg sem kísérelte kicsit őrizni a labdát. A mérkőzés egészét tekintve is csak 32,7 százalékban volt a hazaiaknál a labda, minden sorozatot figyelembe véve tíz éve nem zárt a Barça ebben a mutatóban ilyen rossz eredménnyel mérkőzést.

A katalán Sport a kiállítást tette a címlapjára, azt megjelölve a mérkőzés fordulópontjának. Az ugyancsak barcelonai El Mundo Deportivo szerint a piros lap „halálosnak” bizonyult.

Luis Enrique, a PSG vezetőedzője szerint Kylian Mbappé végig, az első pillanattól az utolsóig vezéregyéniségnek számított. Kétségtelen, hogy a világklasszis támadó szerezte az utolsó két gólt, s ezzel nagy részt vállalt a sikerből, de ezúttal néhány társa, elsősorban Vitinha, Dembelé vagy Barcola legalább olyan jó teljesítményt nyújtottak. (A mérkőzés legjobbjának az UEFA egyébként a korábbi Barcelona-játékost, Ousmane Dembelét választotta.)

Mbappé mutatói mindenesetre lenyűgözők. A BL kieséses szakaszában 11 idegenbeli mérkőzésen 13 gólt lőtt eddig, mindössze 25 évesen már kilencedik a „királykategória” örök-góllövőlistáján.

A mostani idényben 42 mérkőzésen 41 gólt szerzett. A BL-ben eddig a legtöbb gólt, hatot, a Barcelona ellen szerezte. Ez is érdekes, ám az még inkább, hogy a topligás csapatok közül második helyen e listán, a Juventusszal holtversenyben a Borussia Dortmund áll.

A következő ellenfél.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×