Infostart.hu
eur:
365.19
usd:
316.55
bux:
149738.85
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa (j) és Jürgen Klopp vezetőedző az angol labdarúgó-bajnokság Liverpool FC-Chelsea mérkőzésén Liverpoolban 2024. január 31-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Adam Vaughan

Kik a bűnbakok a történelmi Liverpool-égés után? Klopp, Szoboszlai... - Hét kérdés

Még soha nem szenvedett a Liverpool az Anfield Roadon súlyosabb vereséget nemzetközi kupamérkőzésen – az Atalanta elleni 0-3 így hát máris megkapta a „történelmi” jelzőt. Egyszersmind feltett megválaszolandó kérdéseket.

Az első rögtön az álkérdés, nagyjából úgy lehet megfogalmazni: gépek-e a világ legjobb futballistái? A felvetés nyilván nem kizárólag a Liverpool labdarúgóira vonatkoztatható, mondhatni általános érvényű.

A válasz annyira evidens („persze, hogy nem”), hogy megér némi magyarázatot, már csak azért is, mert különben miért tenne fel az ember ilyen kérdést.

Nem gépek, ezért is mondta tavaly a tavasz elején Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere, meg néhány hete Jürgen Klopp is, hogy

mind a négy trófeát nem tudja ugyanazon a tavaszon megnyerni egy angol klub.

Óriási a konkurencia, s törvényszerűen be-bejön egy-egy rossz meccs. A Cityt tavaly nem érte ilyen teljes „black out”, hacsak a 2023 januári, Southampton elleni Ligakupa-meccset nem vesszük annak. A Liverpool most – nem elvitatva a bergamói csapat érdemeit – agyonverte önmagát.

A következő kérdés: jól döntött-e Jürgen Klopp, hogy Szoboszlai Dominikot és főleg Mohamed Szalah-t nem nevezte a kezdő tizenegybe? Amennyiben az eredmények minősítik az edzői döntéseket, s általában ez így van, biztosan nem. Klopp nyilván megteremtette magának azt a szakmai hitelt, hogy elfogadjuk, oka volt a döntésnek, azt például ő és a stábja látja, hogy az egyiptomi csatár, aki minden kétséget kizáróan a keret első számú játékosa és ebben az idényben is – még a sérülése okozta hiányzásai ellenére is – a legeredményesebb is egyben. Szoboszlai Dominiknak is volt két sérülése, de ezekkel együtt is a Premier League-ben 2023–2024-ben eddig lejátszott játékperceket véve az ötödik a keretben, Virgil van Dijk, Luís Diaz, Alexis MacAllister és éppen Mo Szalah mögött. Ami azért jelzi: alapembernek számít. Ugyanakkor érdemes azt is felvetni: Klopp korábban sem kezdett az Európa-liga-meccseken a legerősebb csapatával, a fentieket figyelembe véve értelmezhető: Szoboszlai az eddigi hat El-meccséből egyen kezdett, ötször beállt, Szalah nyolc meccsből háromszor kezdett, ötször beállt, csak egyet játszott végig.

Egyszerűen:

eddig nem volt rájuk szükség.

A csoportból könnyedén továbbjutott a csapat, a Sparta Prahát pedig 12-2-es összesítéssel ejtette ki. Soha nem derül ki, de nem zárható ki sem, hogy a német menedzser túl könnyedén vette a mérkőzést, úgy ítélte meg, hogy a kezdő tizenegybe állított játékosokkal is felül tudnak kerekedni az Atalantán.

Harmadik kérdés: meg lehet-e verni Kloppot taktikailag? A válasz a csütörtök este alapján az, hogy ritkán, de igen. Gian Piero Gasperini elképzelései sokkal jobban érvényesültek. A Liverpool megpróbálta a maga játékát játszani, de rosszul. Közben pedig nem reagált arra, amit az olaszok mutattak. Mindezt tetézték nyilvánvalóan szokatlan léptékű egyéni hibák, s ez együttesen okozta a vereséget.

Negyedik kérdés: mi a liverpooli támadójáték gyengéje? A látvány alapján az ember úgy érezhette, bármeddig játszanának, a Liverpool nem szerez gólt. Ez felszínre hoz egy problémát, amely általánosságban jellemzi a Vörösöket: rossz a helyzetkihasználás, a kidolgozott helyzetekhez képest, a lövési kísérletek számához képest kevés gólt szerez a fontos mérkőzéseken a csapat.

Ötödik kérdés: elég erős-e a célok megvalósításához a liverpooli védelem? Alisson Becker kapus február 16. óta sérült, körülbelül másfél-kék hét múlva lesz bevethető. Trent Alexander-Arnold már ott ült a kispadon, de február 10. óta nem játszott mérkőzésen. Andy Robertson beállt a szünetben, de úgy tűnik, tavaly október végi sérülése, a közel háromhónapos kihagyás után még mindig nem nyerte vissza a legjobb formáját. Kelleher, bár most benne volt az első gólban, nem véd rosszul, de oda a védelem főleg 2018 és 2020 közötti félelmetes magabiztossága. Egyetlen, de sokat mondó adat:

a Vörösök az Anfield Roadon a legutóbbi 16 tétmérkőzésükből csak kettőt zártak kapott gól nélkül.

De nincs az európai elitben még egy csapat, amelyik a szezon során olyan sokszor tudott volna hátrányból fordítani, mint a Liverpool.

Hatodik kérdés: egyszeri kisiklás volt ez, vagy belefáradtak a játékosok a nagy terhelésbe? Phil McNulty, a BBC vezető elemzője szerint a Liverpool fáradtnak tűnt, de Klopp abban reménykedik, hogy ez egy egyszeri összeomlás volt otthon, és nem annak a jele, hogy leeresztettek a kerekek. Mindez elválhat a Crystal Palace elleni vasárnapi hazai meccsen, mivel a Liverpool tudja, hogy egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy még egy olyan lehangoló produkciót nyújtson, mint az Atalanta ellen, amikor a megkezdődött a hajrá a szoros a bajnoki küzdelemben.

A brit sajtó egyébként éles kritikával illette a játékosokat is, köztük a harmadik gólnál nagyot hibázó Szoboszlai Dominikot is. Mi több, a magyar középpályást a liverpooli Echo például a csapat leggyengébb játékosának találta. A BBC-nél még a csapat legjobbja, Alexis MacAllister sem kapott ötös osztályzatot a tízes skálán.

Hetedik és egyben utolsó kérdés: bajban van-e a Liverpool? Minden viszonylagos. Az FA-kupából már kiesett, az Európa-liga elődöntője is távolra került. A Ligakupa-győzelem már megvan, s a csapat továbbra is harcban áll az Arsenallal és a Manchester Cityvel a bajnoki elsőségért. Ez a négy így együtt kevesebb, mint amennyiben a csapat hívei, mondjuk március elején reménykedtek? Feltétlenül. Ugyanakkor nézzük azt is, hogy tavaly nyár óta honnan hova jutott el a Liverpool. Kicserélődött a teljes középpályássor, beépültek fiatal játékosok, mint elsősorban Harvey Elliott és Conor Bradley, s a Ligakupát leszámítva a gárda minden sorozatban előrelépett az előző idényhez képest. Akkor az FA-kupából január 29-én, a 4. fordulóban esett ki a Brighton ellen, a nemzetközi porondon a BL nyolcaddöntőjében búcsúzott (egyébként egy, a mostanihoz hasonló, borzalmas, 2-5-ös hazai mérkőzésnek tulajdoníthatóan, a Real Madrid ellen), a bajnokságban pedig az ötödik helyen zárt, a 38 fordulóban 67 pontot szerezve. Idén biztosan az első három között végez, s már most, a 31. meccse után 71 pontja van.

Nagy szezon ez így is, csak éppen a Jürgen Klopp búcsúja miatt remélt tündérmeséből fel kell ébredni.

Címlapról ajánljuk
Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Horn Gábor az államfőválasztásról: a Tisza él a Fidesz által megteremtett eszközökkel

Kedden köztársasági elnököt választ az Országgyűlés. Az egyetlen jelölt a Tisza Párt által felkért Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke. Az államfőválasztásról, valamint a köztársasági elnöki tisztség magyarországi szerepéről és társadalmi megítéléséről kérdezte az InfoRádió Horn Gábort, a Republikon Alapítvány kuratóriumának elnökét.

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Tisza-kormány: hamarosan szavaznak az új köztársasági elnökről, Mészáros Lőrinc cégét kizárták az uniós pénzekből

Kedden 14 órától választ köztársasági elnököt az Országgyűlés a kétnapos rendkívüli ülés zárásaként. Az egyetlen hivatalos jelölt Baka András, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, akit a Tisza-frakció ajánlott – a Fidesz, a KDNP és a Mi Hazánk nem vesz részt a szavazáson, ez azonban a voksolás eredményességét nem befolyásolja. A délelőtt a zárószavazásokkal telt: a Ház elfogadta többek között az egészségügyi adatkezelési csomagot, a köznevelési törvénymódosítást, a közpénzügyi reformokhoz kapcsolódó államháztartási szabályokat, a 2026-os költségvetés módosítását és a rendészeti feladatellátás átalakítását. Ezt követően indult a vényköteles gyógyszerek áfamentességéről szóló javaslat rendkívüli eljárásrendben zajló vitája. Közben két nagy uniós forrásokat érintő hír is érkezett: az MFB átláthatósági okokból kizárta az OPUS TITÁSZ-t az uniós hálózatfejlesztési pályázatokból, csütörtökön pedig az Alkotmánybíróság tárgyalja a Fidesz–KDNP indítványát, amely a forrásokhoz való hozzáférést biztosító reformcsomag kulcstörvényét támadja. Percről percre tudósítunk a keddi fejleményekről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×