Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
318.85
bux:
144765.41
2026. július 22. szerda Magdolna
Christian Streich, az SC Freiburg vezetőedzője a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első, SC Freiburg-West Ham United mérkőzése előtt Freiburgban 2024. március 7-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Ronald Wittek

Váratlan hírt kaptak Sallai Rolandék

Több mint 12 év után távozik a német labdarúgó-bajnokságban szereplő és a magyar válogatott Sallai Rolandot, valamint Szalai Attilát is foglalkoztató Freiburg vezetőedzői posztjáról Christian Streich.

A klub hétfőn hozta nyilvánosságra az 58 éves szakember döntését, hozzátéve, hogy "a megfelelő időben" megnevezi majd az új szakvezetőt.

Streich Freiburgban nőtt fel és játékos-pályafutása nagy részét is ebben az egyesületben töltötte, majd edzette az U19-es gárdát, azután pedig másodedző volt, mielőtt átvette az első csapat irányítását. Vezetésével 2022-ben Német Kupa-döntőt játszott az együttes, amelyet négyszer juttatott el az európai kupaporondra. A legutóbbi két idényben hatodik és ötödik volt a Freiburg a Bundesligában, ahol jelenleg kilencedik.

"Sokáig gondolkodtam ezen és számos egyeztetésen vagyok túl, de úgy hiszem, 29 év után eljött az idő, hogy új energiáknak, új szakembereknek és új lehetőségeknek adjak helyet. Száz és száz különleges élmény fűz ehhez a klubhoz, amely egyet jelent az életemmel, és nagyon hálás vagyok mindazért a szeretetért és támogatásért, amelyet itt kaptam" - idézte a Freiburg közleménye a vezetőedzőt.

Streich az egyesület történetének második leghosszabb ideje dolgozó edzője, Volker Finke ugyanis 16 éven át, 1991-től 2007-ig volt trénere a Freiburgnak. A Bundesligában szereplő együttesek edzői között Streich szintén a második legrégebb óta regnáló tréner, csak a Heidenheimet 2007 óta irányító Frank Schmidt előzi meg.

Címlapról ajánljuk
Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Új vasúti híd épül Budapesten a Duna fölött – itt vannak a részletek

Elkezdődik a Gubacsi vasúti híd 31 milliárd forintos fejlesztése, amely a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv egyik fontos beruházása.

Újabb energiaválság szabadulhat a világra

A Hormuzi-szorosban a háború idején bevezetett iráni és amerikai blokádok után itt a harmadik: a Teheránnal szövetséges jemeni húszik közölték, hogy megtámadnak bármely tankert, amely szaúdi olajat szállít, azaz bejelentették a saját blokádjukat. Ennek nyomán több olajszállító hajó fordult vissza.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×