Infostart.hu
eur:
364.64
usd:
319.11
bux:
144592.73
2026. július 23. csütörtök Lenke
Nyitókép: Pixabay

Xabi Alonso is dicséri a 16 éves magyar támadót

Nagy élménynek nevezte Szép Márton utánpótlás-válogatott labdarúgó, hogy már többször volt alkalma a felnőtt kerettel edzeni a labdarúgó Bundesligában éllovas Bayer Leverkusennél.

A 16 éves támadó augusztusban került a német klubhoz, ahol az U17-es bajnokságban szerepel. Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva azt mondta, a szerződtetése előtt többször töltött kint egy-egy hetet, amikor pedig eldőlt, hogy ott folytatja pályafutását, az első feladata az volt, hogy be kellett verekednie magát a kezdőcsapatba.

„Eleinte ültem a kispadon, ez furcsa volt, mert Magyarországon ilyen nem fordult elő” – árulta el, majd úgy folytatta, ez még több edzésre, munkára sarkallta őt. Úgy véli, gyorsan sikerült beilleszkednie és mostanra már teljes csapattagnak érzi magát, stabil kezdővé vált, edzője centerként vagy támadó középpályásként számít rá.

Szerinte a gondolkodás gyorsaságában és az első labdaérintések tekintetében fejlődött a leginkább, egyúttal kiemelte, hogy éles a verseny a német U17-es bajnokságban, melyben még a tabella alján lévőkkel szemben sem mehet biztosra egyik élcsapat sem.

Szép Márton bemutatkozott már az U19-es együttesben is, és a válogatott szünetekben két-három alkalommal edzhetett az első csapattal.

„Nagy élmény volt, nagyon nagy dolog ott lenni a felnőttekkel” – mondta a fiatal labdarúgó, aki kiemelte, Xabi Alonso tartotta az edzést, aki kezet fogott vele és beszélgettek is, sőt olyan is volt, hogy edzés után megdicsérte őt a játékosként világ- és Európa-bajnok spanyol vezetőedző.

Címlapról ajánljuk
A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

A „Her” már nem sci-fi – belépünk a kötődésgazdaság korába

Az emberi figyelem drága, fáradékony és korlátozott erőforrás. A mesterséges intelligencia ezzel szemben képes azt az érzetet kelteni, hogy mindig van ideje ránk. Válaszol, emlékszik, vigasztal, magyaráz, flörtöl, és soha nem néz az órájára. Ez nemcsak technológiai áttörés, hanem új gazdasági korszak kezdete is lehet. A figyelemgazdaság után jöhet a kötődésgazdaság.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Újabb fontos kamatdöntés jön ma - Mit csinálnak a tőzsdék?

Az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság és a vállalati gyorsjelentések határozzák meg a hangulatot a tőzsdéken, az olajár ma újra emelkedik, míg a részvénypiacokon a bizonytalanság érződik. Az amerikai tőzsdék esésekkel zártak szerdán, Ázsiában ma reggel jellemzően pozitív volt a hangulat, az európai határidős indexek azonban csökkenéseket jeleznek előre. Az Alphabet és a Tesla tegnap esti jelentésére is negatív volt a reakció a zárás utáni kereskedésben, a mai nap leginkább várt eseménye pedig az EKB kamatdöntése lesz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×