Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf
Nebojsa Vignjevic, az Újpest vezetőedzője a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában játszott Újpest FC - ZTE FC mérkőzésen a Szusza Ferenc stadionban 2023. április 1-jén. Újpest FC-ZTE FC 3-2.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Pontot szerzett, de nyerni megint nem tudott az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójának szombati játéknapján. A pontosztozkodással a lila-fehérek ugyan lezárták öt bajnoki mérkőzésen át tartó kudarcsorozatukat, de a nyeretlenségi szériájuk immár hat találkozóból áll.

Az első perctől érződött, hogy mindkét csapat nehéz helyzetben várta a mérkőzést, ennek megfelelően a játékszervezés szempontjából a stabil védekezés volt az elsődleges szempont. A felek kevés kockázatot vállaltak, anélkül pedig a felállt védelmeket nem sikerült feltörni. Az első 45 perc szinte teljes egészében helyzet nélkül telt el, mígnem közvetlenül a szünet előtt a kék-fehérek egy támadáson belül két ziccert is elrontottak, az Újpest előtt pedig egy lehetőség adódott.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, a fővárosiak az első helyzetüket kihasználva mégis előnybe kerültek. A góltól sem lett élénkebb a találkozó, ugyanúgy csendesen teltek a percek a két 16-os közötti mezőnyjátékkal. A játékrész derekán majdnem egyenlített a Zalaegerszeg, de Sajbán akrobatikus lövése a bal kapufát találta el.

Az utolsó húsz percben az egyenlítés reményében próbált nagyobb sebességi fokozatba kapcsolni és támadólag fellépni a hazai csapat, ez viszont felkínálta a kontrázási lehetőséget az ellenfélnek, így a korábbiaknál élvezetesebb futball alakult ki a hajrára. A ZTE többször is közel járt a gólhoz, de Molnár bravúrral védte Sajbán fejesét, Evangelu bólintása után pedig a jobb kapufán csattant a labda. A 86. percben aztán Medgyes pontos lövése már utat talált az újpesti kapuba, így igazságos döntetlennel zárult a mérkőzés.

OTP Bank Liga, 16. forduló:

Zalaegerszegi TE FC–Újpest FC 1-1 (0-0)

Zalaegerszeg, 1755 néző, v.: Bogár

Gólszerzők: Medgyes (86.), illetve Ambrose (50.)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson
frissülő cikk

Orbán Viktor beszédet mond a Tusványoson

A Fidesz elnöke, volt miniszterelnök Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az általa meghirdetett „ellenállási nyilatkozat” részleteit is ismerteti. Beszédét azzal kezdte, hogy 16 év után most nehezen érthető, mi történik Magyarországon, ezt elemzi beszédében, Európai összefüggésben is szokatlan új magyar jelenségként értékelve a jelen állapotokat. Tartson velünk!

Szécsényi Gábor: megállíthatatlan a kínai autóipar, három kulcsdologban is élen járnak

Az utóbbi években szinte feltartóztathatatlan fejlődésnek indult a kínai autóipar, különösen az elektromos járművek területén jelentős az előretörés. Ennek okairól az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője, aki szerint kutatásban élen járnak, a gyártásuk olcsóbb, az akkumulátortechnológiában pedig óriásit léptek előre a kínaiak.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Ropognak a fegyverek, drónokkal támadja egymást Moszkva és Kijev – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

A péntek délutáni, több áldozatot szedő orosz rakétatámadás után Zelenszkij ukrán elnök figyelmeztetést adott ki: hírszerzési információk alapján hasonló akcióra kell számítani az elkövetkező 48 órában. Lettország bekérette az orosz követségi ügyvivőt azt követően, hogy egy rakéta eltalálta a balti állam külképviseletét az ukrajnai Szlavjanszk városában - a támadásban két konzulátusi dolgozó is megsebesült. Az amerikai szenátusban gyors, kétpárti egyetértés körvonalazódik az Oroszország elleni szankciós csomag kapcsán, a demokraták ugyanis jelezték republikánus kollégáiknak, hogy készek akár már a jövő héten megszavazni azt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború szombati híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×