Infostart.hu
eur:
386.31
usd:
328.13
bux:
110953.4
2025. december 29. hétfő Tamara, Tamás
Magyar szurkolók a dunaszerdahelyi felújított Mol Arénában az FC DAC - SK Slovan Bratislava mérkőzésen 2017. november 3-án. Háromezer férőhellyel bővült a dunaszerdahelyi FC DAC 1904 futballklub otthona, így már közel tízezer szurkoló láthatja a csapatot a Mol Arénában.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Spanyol edzőt kapott az egyik legnépszerűbb magyar focicsapat

A spanyol Xisco Munoz lett a szlovák élvonalbeli bajnokságban hatodik helyen álló DAC Dunaszerdahely labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

A klub hivatalos honlapján megjelent vasárnapi közlemény szerint a 43 éves szakemberrel a szezon végéig szóló megállapodást kötöttek, további egy évre szóló opcióval.

"Egy dinamikus, fiatal edzőről van szó, aki jelentős nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. Egyetértettünk az idei szezonra szóló célkitűzésekben, továbbá a csapat erősségeiben és gyengeségeiben is. Összességében simán zajlott a folyamat és elkezdhetjük az előttünk álló fontos hetekre való felkészülést" - idézte a közlemény Jan Van Daele-t, a DAC ügyvezető igazgatóját, aki hozzátette, Munoz hétfőn érkezik Dunaszerdahelyre és keddtől veszi át a csapat irányítását.

Francisco Javier Munoz Llompart - akit a futballban Xisco Munozként ismernek - játékosként a spanyol első osztályban a Real Betis és a Valencia futballistája is volt, utóbbi csapattal 2004-ben UEFA Kupát nyert. Edzőként aztán a Dinamo Tbiliszit georgiai bajnoki címig vezette, majd az angol másodosztályban szereplő Watfordtól kapott megbízást és feljuttatta az együttest a Premier League-be. Később a spanyol Huescánál, a ciprusi Anorthoszisznál, valamint az angol másodosztályú Sheffield Wednesday-nél dolgozott. Utóbbi egyesülettől október 4-én távozott.

A DAC pénteken bontott szerződést az előző trénerrel, Adrian Gul'ával, és a szlovák szakvezetővel együtt a másodedzőtől, valamint az erőnléti edzőtől is megváltak.

Xisco Munozzal új másodedző-videóelemző, valamint erőnléti edző is érkezik Dunaszerdahelyre.

A DAC jövő szombaton a sereghajtó Zlaté Moravce-Vrablét fogadja a szlovák bajnokság 15. fordulójában.

Címlapról ajánljuk
Pirosba csúszott Amerika, de az éves mérleg még mindig kiváló

Pirosba csúszott Amerika, de az éves mérleg még mindig kiváló

Az ázsiai tőzsdéken ma reggel kisebb esést láthattunk, ezt követően Európában óvatos optimizmus volt megfigyelhető, Amerikában pedig kisebb mínuszban zártak a tőzsdék. A nemesfém piacra is nagyon érdemes figyelni az év utolsó napjaiban, ugyanis az ezüst és az arany árfolyama is új történelmi csúcsot döntött az éjjeli órákban, ezt követően azonban egy nagyobb zuhanás vette kezdetét. Gazdasági események szempontjából nem voltak nagy izgalmak, és a potenciális ukrajnai békével kapcsolatos hírek sem mozgatták meg nagyon a részvénypiacokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×