Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Nyitókép: Pixabay

Mélyrepülésben a magyar foci tavalyi "bezzegcsapata"

Az előző idényben ezüstérmes Kecskemét kétgólos vereséget szenvedett a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

Az első 20 percben egyértelműen a hazaiak voltak jobbak, akik ebben a periódusban kézben tartották a mérkőzést, ennek megfelelően a játék képe az ő akaratuk szerint alakult. A DVTK 17 perc alatt kétgólos előnyre tett szert, miközben a vendégek csak keresték a saját játékukat, és védekezésben nem tudták útját állni a hazaiaknak. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a meccs, de a Kecskemét változatlanul nem tudott eljutni még a szépítésig sem. A vendégek előtt nem igazán adódott komoly gólszerzési lehetőség, a Diósgyőr viszont akár három vagy négy góllal is vezethetett volna a szünetben.

Fordulás után a kettős cserével felfrissített kecskemétieknek változatlanul a védekezéssel kellett törődniük, majd miután rendezték a soraikat, valamelyest átvették az irányítást, és több veszélyes akciót is vezettek. A diósgyőri kapuban ugyanakkor magabiztos maradt Ogyincov, aki nem egyszer avatkozott közbe remekül. A hazaiak aztán egy szép támadást góllal fejeztek be, így háromgólos előnyre tettek szert, ezzel pedig gyakorlatilag eldöntötték a meccset. A Kecskemét igyekezett szépíteni, ami végül büntetőből sikerült, de a találkozó összképe alapján a hazaiak győzelme teljesen megérdemelt volt.

A miskolci együttesnek hazai pályán ez volt sorozatban a harmadik sikere a bajnokságban, míg a KTE egymás után negyedszer kapott ki az élvonalban.

OTP Bank Liga, 8. forduló:

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 3-1 (2-0)

Miskolc, 7292 néző, v: Káprály

gólszerzők: Vancas (9., 11-esből), Gera (17.), Jurina (70.), illetve Horváth K. (86., 11-esből)

sárga lap: Zeke (8.), Belényesi (36.), Szalai G. (50.)

OTP Bank Liga, 8. forduló:

vasárnap:

Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 3-1

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 3-1

szombaton:

Paksi FC-Mezőkövesd Zsóry FC 2-1

MTK Budapest-Ferencvárosi TC 1-6

Debreceni VSC-Újpest FC 1-2

pénteken:

Zalaegerszeg-Puskás Akadémia FC 1-1

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 7 6 - 1 26-9 18 pont

2. Paksi FC 8 5 2 1 14-9 17

3. Diósgyőri VTK 8 5 1 2 17-9 16

4. MTK Budapest 8 4 2 2 11-11 14

5. Újpest FC 8 4 2 2 13-14 14

6. Debreceni VSC 8 4 - 4 13-12 12

7. Puskás Akadémia FC 8 3 3 2 13-14 12

8. Kecskeméti TE 8 3 - 5 9-11 9

9. Fehérvár FC 8 2 2 4 14-16 8

10. ZTE FC 8 1 2 5 10-19 5

11. Mezőkövesd Zsóry FC 7 1 1 5 8-15 4

12. Kisvárda Master Good 8 1 1 6 7-16 4

A 9. forduló programja:

október 6., péntek:

Puskás Akadémia FC-Kisvárda Master Good 20.30

október 7., szombat:

Mezőkövesd Zsóry FC-ZTE FC 12.45

Újpest FC-Diósgyőri VTK 16.15

Kecskeméti TE-Paksi FC 20.30

október 8., vasárnap:

Fehérvár FC-MTK Budapest 13.00

Ferencvárosi TC-Debreceni VSC 16.30

Címlapról ajánljuk
Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Csikós Zsóka: már ki merem jelenteni, hogy van esélyem a világ legjobbjai ellen

Pályafutása során először Csikós Zsóka lett az év magyar női kajakosa. Bár az idei évnek úgy vágott neki, hogy a világjátékokra akar kijutni, végül nem a maratoni számokban, hanem a rövidebb távokon halmozta az Eb- és vb-érmeket. A Szolnoki Kajak-Kenu Klub versenyzője az InfoRádióban azt mondta: korábban nem mindig értette, miért van akkora mizéria a csapathajók összeállításánál, jövőre azonban már párosban és/vagy négyesben is szerepelne.

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×