Infostart.hu
eur:
375.87
usd:
318.92
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Nyitókép: Paksi FC

Két góllal nyert a Paks a Puskás Akadémia otthonában

A forduló második mérkőzése is idegenbeli győzelmet hozott az OTP Bank Ligában, a Mezőkövesd kecskeméti sikere után a Paks is nyert, mégpedig a Pancho Arénában, Felcsúton.

A Tolna vármegyei együttesnek a mostani bajnoki kiírásban ez az első idegenbeli sikere, míg a felcsúti csapat változatlanul nyeretlen vendéglátóként.

Kiegyenlített labdabirtoklási arány mellett veszélyesebben futballozott a vendégcsapat az első félidőben. A paksiak türelmesen játszottak, míg a Puskás Akadémia nem igazán talált fogást a riválison. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélküli állással vonulnak szünetre a felek, de néhány perccel a játékrész vége előtt tizenegyeshez jutott a Paks, a büntetőt pedig Haraszti magabiztosan értékesítette.

Fordulás után nem változott jelentősen a játék képe, legalábbis a hazaiak változatlanul nem tudtak mit kezdeni a vendégekkel, akik viszont néhány perccel a támadó kettős lecserélése után Könyves szép góljával megduplázták az előnyüket. A Paks ezután őrizte az eredményt, míg a Puskás Akadémia csak nagyon későn, nagyjából a 80. perc után próbált nagyobb nyomást helyezni az ellenfélre, de végül még szépítenie sem sikerült. A hazaiaknál több mint félévnyi kihagyás után lépett újra pályára a bajnokságban a sérüléséből felépült, 13-szoros válogatott Nagy Zsolt, aki múlt hétvégén a Magyar Kupában futballozott ismét tétmérkőzésen.

OTP Bank Liga, 7. forduló:
Puskás Akadémia FC-Paksi FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Haraszti (39., 11-esből), Könyves (66.)

Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×