Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Pixabay

Pár hét, és Budapest nagyon fontos lesz az orosz és a fehérorosz úszók számára

Úszásban az október 20-22-én sorra kerülő budapesti világkupa-versenyen térnek vissza az orosz és fehérorosz sportolók. A versenyen két speciális viadal is lesz, az egyik ráadásul egy igazi "aranyfutam".

Ezt Szántó Dávid, a Duna Arénában sorra kerülő esemény szervezőbizottságának vezetője jelentette be szerdán a Magyar Úszó Szövetség sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a vk-viadalra több mint 40 ország nagyjából 500 versenyzője érkezik, köztük olyan világklasszisok, mint a hosszú kihagyás után visszatérő "mellúszókirály", a brit Adam Peaty, az olasz Thomas Ceccon, az ausztrál Kaylee McKeown, vagy éppen a svéd Sarah Sjöström.

Az ukrajnai háború miatt korábban eltiltott orosz és fehérorosz úszók részvételéről Szántó Dávid elmondta, a nemzetközi szövetség nemrég hozott döntése értelmében - amely számos kritériumot is megfogalmaz - semleges színekben, függetlenül versenyeznek majd, azaz edző, vagy például orvos sem kísérheti el őket.

Az InfoRádió interjújából kiderül, hogy a nevezés október elején zárul le, akkor fogják tudni megmondani, hány résztvevő lesz.

Az orosz és fehérorosz versenyzők létszáma a nemzetközi szövetségen múlik. Van ugyanis egy nagyon szigorú kritériumrendszerük, aminek meg kell felelnie a sportolóknak.

Tudomása szerint jelenleg 31 versenyző teljesíti az összes feltételt, de nem tudni, hogy közülük mennyien érkeznek.

"Lehet, hogy mind a 31-en, lehet, hogy csak 6-an, ez tényleg tárgyalás kérdése. Ők szeretnének jönni, többen is, de ezek a kritériumok nagyon szigorúak és be fogja tartatni a nemzetközi szövetség, ahogy nekünk is be kell tartanunk" - mondta Szántó Dávid.

Felidézte a rádióban: a világkupákon mindig van egy különleges betétfutam: volt, amikor Eric - az angolna - Moussambani volt itt, máskor a színészek, a tanárok vagy az egészségügyi dolgozók úsztak. Most a legnagyobb, legsikeresebb sportszövetségek - például kosárlabdázók, birkózók, kajakozók - küldhetenek versenyzőket, és kifejezett kérés volt, hogy legyenek a csapatokban válogatott sportolók és tisztségviselők egyaránt. Ez lesz pénteken, vasárnap pedig egy másik különlegességgel készülnek:

a verseny legvégére igazi "aranyfutamot" szerveztek,

amelyen a 100 méteres egyéni győztesek állnak majd fel egymás ellen úgy, hogy az elért időeredményük szerint indítják őket.

"A mellúszó elindul, utána ha például 5 másodperccel volt nála gyorsabb a 100 hát győztese, akkor annyival indul utána, aztán a pillangó és végül a gyorsúszó. Ha csak az időeredményeket nézzük, akkor pont egyszerre kellene megérinteniük a falat, vagyis ez egy nagyon látványos futamnak ígérkezik" - sorolta Szántó Dávid.

A sajtótájékoztatón részt vett a 200 méter háton világbajnoki ötödik Kovács Benedek, aki elárulta, neki személy szerint nem jelent majd gondot, ha adott esetben egy orosz vagy fehérorosz versenyző mellett kell úszni. A BVSC versenyzője kiemelte, egy hónap pihenőt követően nagyjából három héttel ezelőtt kezdte el a munkát, és a fő célja, hogy a jövő évi párizsi olimpián a legjobb legyen.

"Tartozunk annyival a magyar úszósportnak, és a versenyzőinknek is, hogy a világ legjobbjait hozzuk el" - nyilatkozta Wladár Sándor, a MÚSZ elnöke. Hozzátette, ebben az évben is rendeznek majd egy izgalmas betétfutamot, amelyben a legnagyobb hazai sportszövetségek (MOB, atlétika, torna, kajak-kenu, vívás, kosárlabda, kézilabda, cselgáncs, birkózás, kerékpár) képviselői mérik össze a tudásukat.

Hangsúlyozta, a versenyen a szövetség egyik szponzorának, a MOON-nak köszönhetően zöld szemlélettel, elektromos autókkal tudják majd szállítani a delegációk túlnyomó részét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Kiszabadult a szélsőjobboldali szellem a palackból: Európában jól ismert üzenetekkel erősödik a „japán Trump”

Az utóbbi évek alaposan átrajzolták Japán politikai életének valóságát. Az elmúlt 70 évben szinte folyamatosan kormányzó jobboldali Liberális Demokrata Párt (LDP) történelmi válságát éli, közben új formációk emelkednek fel. A helyzet 2025 novemberében forró lett Tokióban, amikor a kormányfő kijelentette, hogy a szigetország beavatkozna katonailag, amennyiben Kína megtámadná Tajvant. A mondatok súlyos feszültséghez vezettek, ám ennél is érdekesebb, hogy a miképpen hatott a szigetországban már egyébként is erősödő japán nacionalizmusra. Ennek legfőbb képviselője már okozott meglepetést választások során, ráadásul olyan politikai trendek törtek be az ország mindennapjaiba, amelyek máshol már jól ismertek lehetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×