Infostart.hu
eur:
378.56
usd:
321.33
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Szilágyi Áron, a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard világkupaverseny aranyérmese a BOK Csarnokban 2023. március 25-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ezúttal Baszadze volt a jobb – Szilágyi Áron bronzérmes az Európa Játékokon

Szilágyi Áron bronzérmet nyert férfi kardban vasárnap a krakkói központú Európa Játékok vívóversenyeinek első napján.

A csoportkört hat győzelemmel teljesítette a háromszoros olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok magyar vívó, majd spanyol, román és német ellenfélen keresztül jutott el az elődöntőig úgy, hogy a 16 között Iulian Teodosiu ellen 1-7-ről fordított.

A fináléért Szandro Bazadzével találkozott, azaz a világranglista georgiai éllovasa és magyar második helyezettje "feszült egymásnak". Bazadze egy hete védte meg Eb-címét, Szilágyi pedig az aktuális olimpiai és világbajnok, így a két jelenlegi legjobb mérkőzött az első elődöntőben. A tavalyi, kairói vb ugyanezen szakaszában Szilágyi 15-11-re nyert és a márciusi, budapesti világkupa döntőjében is legyőzte a georgiai vívót, mégpedig 15-14-re. Ezúttal Bazadze bizonyult jobbnak két tus különbséggel.

Az elején felváltva estek a találatok, aztán 3-3 után Bazadze két egylámpás tust adott, kétszer videóval "szerzett" magának pontot, de közben Szilágyi is eredményes volt és két parádriposzttal is meglepte ellenfelét, így 8-7-es magyar vezetésnél következett az egyperces szünet. A folytatásban is szorosan alakult az asszó, látszott, hogy nagyon jól ismeri egymást a két vívó. Szilágyi 13-10-re mégis meglépett, a gyakran értetlenkedő Bazadze azonban nem adta fel, egyenlített, majd az utolsó két tust is ő adta.

Pár perccel az asszó után Szilágyi Áron a vegyes zónában megemlítette, hogy a vége felé változtatnia kellett volna az addigi akcióin, "legalább 13-13-nál".

Ugyanakkor azzal elégedett volt, hogy jó mérkőzéseket vívott, jött ki győztesen nehéz helyzetből és éremmel térhet haza.

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt fontos az egyéni verseny az olimpiai kvalifikációba beleszámító csapatküzdelem előtt, úgy reagált, hogy relatív, mi fontos.

"Én úgy kezdtem ezt a versenyt, hogy teljes erőmmel odafigyelek és azon leszek, hogy a lehető legjobb eredményt érjem el" - emelte ki.

Vívásban az egyéni számokban múlt héten, Plovdivban rendezték az Európa-bajnokságot, és a krakkói EJ egyéni számai nem is számítanak bele az olimpiai kvalifikációs összesítésbe. A szerdán kezdődő csapatversenyek viszont nagyon is, és azok Eb-küzdelmek is lesznek.

Eredmények:

a 64 között:

Decsi Tamás-Jonathan Webb (brit) - sérülés miatt visszalépett

a 32 között:

Szilágyi Áron-Inaki Bravo (spanyol) 15-2

Szatmári András-Olekszij Sztacenko (ukrán) 15-10

Enver Yildirim (török)-Decsi 15-11

Razvan Ursachi (román)-Gémesi Csanád 15-13

a 16 között:

Szilágyi-Iulian Teodosiu (román) 15-11

Szandro Bazadze (georgiai)-Szatmári 15-9

negyeddöntő:

Szilágyi-Lorenz Kempf (német) 15-8

elődöntő:

Bazadze-Szilágyi 15-13

Krzysztof Kaczkowski (lengyel)-William Deary (brit) 15-14

döntő:

Bazadze-Kaczkowski 15-13

A végeredmény: 1. Szandro Bazadze, 2. Krzysztof Kaczkowski, 3. Szilágyi Áron és William Deary, ...16. Szatmári András, ...19. Gémesi Csanád, ...23. Decsi Tamás

Címlapról ajánljuk
Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

Elemző Nagy Márton kijelentéseiről: érdemes beszélni a bankrendszer szerkezetéről

A bankrendszer „veszélyes üzem”, mert a nemzetgazdaság egésze ki van téve a működésének. Ilyen alapon, még ha szokatlan is egy gazdasági minisztertől, de Nagy Mártonnak is „joga van” elemezni a bankrendszer működését – mondta Palkó István, a Portfolio elemzője az InfoRádióban.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Rakéták zúgtak Oroszország felett, súlyos hiány bukott ki Ukrajnában - Híreink az ukrán frontról percről percre kedden

Kisebb ukrán ellentámadásról jönnek hírek Zaporizzsja megyéből: Olekszandr Szirszkij ukrán főparancsnok nyolc falu visszafoglalásáról adott jelentést, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb offenzív hadjáratot nem folytat az ukrán haderő. Mikolaivben hatalmas robbanás történt, hét rendőr sérült meg, az ukrán hatóságok terrortámadás miatt indítottak nyomozást. Szlovákia leállította az Ukrajnának biztosított áramellátást, amíg a Barátság-kőolajvezetéken újra nem indul az energiahordozó forgalma. A nap folyamán Oroszország több platformon is megvádolta Ukrajnát azzal, hogy nukleáris fegyvert akarnak beszerezni nyugati támogatóiktól. Ukrajna sikeres ATAMCS-támadást jelentett Oroszország ellen kora délután, Zelenszkij elnök pedig arról beszélt: az ukrán területek mintegy 80%-a nem rendelkezik ballisztikus rakéták elleni védelemmel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború keddi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×