Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash.com

Vizes-vb: „Ez messze a legjobb vízipólólabda” – díjnyertes magyar tervezés

Magyar tervezésű labdával játsszák majd a fukuokai vizes világbajnokság vízilabdatornájának mérkőzéseit, a játékszer pedig egy rangos díjat is elnyert már.

A labdát a gyártó Mikasa cég rendelte meg a magyar dizájnercsapattól, amelyet számos tervező közül választott ki. A Mikasa elnök-vezérigazgatója, Juji Szaeki a következő szavakkal mutatta be az új labdát:

„Ez messze a legjobb vízipóló-labda, amit valaha alkottunk.”

A Graphasel Design Studio art direktora, Ördögh László elmondta, a győztes terv Láng Kristóf nevéhez fűződik, az elkészítése során pedig számos dologra kellett ügyelni, aminek a végén egy gömbre illeszthető tökéletes dizájnná kellett összeállnia.

„A labdát ugyanis az alapoktól elkezdve kellett újratervezni, és olyan színeket és grafikát kellett alkalmazni, ami kontrasztos, vibráló és dinamikus, hogy a víz alatt is jól kivehető és könnyen megtalálható legyen a játékosok számára” – fűzte hozzá.

A labda – amelyet a magyar klubcsapatok már tesztelhettek – egy rangos amerikai díjat is kapott a közelmúltban: a New York Product Design Awards 2023-as díjkiosztóján lett aranyérmes a magyar csapat terve.

Graphasel Design Studio
Graphasel Design Studio

A magyar dizájner stúdió az amerikai elismerés mellett számos nemzetközi díjat elnyert már és több sporttal kapcsolatos projektben is bizonyított: többek között a 2017-es és 2022-es magyarországi vizes vb arculatát is a csapat tervezte. A magyar cég többek között hétszer nyerte el a dizájnvilág egyik legrangosabb nemzetközi elismerését, a Red Dotot.

(Címlapképünk illusztráció.)

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×