Infostart.hu
eur:
380.94
usd:
322.47
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Simone Inzaghi, az AC Milan vezetőedzője a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének Internazionale-AC Milan visszavágó mérkőzésén a milánói San Siro Stadionban 2023. május 16-án.
Nyitókép: MTI/AP/Luca Bruno

BL-döntő: hosszú megtett útról beszélt az Inter edzője

Simone Inzaghi, labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe 13 év után bejutott Internazionale vezetőedzője szerint annak köszönhető a sikerük, hogy játékosai bíztak magukban.

Az olasz szakember együttese kettős győzelemmel búcsúztatta az elődöntőben a városi rivális AC Milant, a keddi második mérkőzést pályaválasztóként 1-0-ra nyerte meg, így 2010-es győzelme után először játszhat döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban.

"Nyilvánvalóan sok érzelem van most bennünk, erről álmodtunk a fiúkkal, mióta megvolt a sorsolás. Hinnünk kellett magunkban, az érdemeinknek köszönhetjük, hogy ide jutottunk, senkitől nem kaptunk ajándékba semmit" - mondta a második találkozót követően a tréner.

Inzaghi kiemelte, hosszú utat tettek meg, sok nehézséggel küzdöttek, és úgy vélte, igazán majd a mérkőzés másnapján fogják felfogni, mit is értek el.

"Mindegy, kivel találkozunk a döntőben, mert a másik ágon két nagyszerű, elképesztő minőséggel rendelkező csapat játszik egymással. Meg fogom nézni a szerdai visszavágót, mint ahogy a múlt heti első találkozót is néztem" - utalt a címvédő és 14-szeres győztes Real Madrid, valamint a Manchester City párviadalára a tréner. A két együttes múlt kedden 1-1-es döntetlent játszott Madridban.

"Jelenleg csak csalódottságot érzek, mert bent lehettünk volna a BL-döntőben, ez azonban nem sikerült. Ha összességében gondolok az elmúlt évünkre és arra, hogy egy idénnyel ezelőtt a csoportkört sem éltük túl, büszkék lehetünk" - mondta az AC Milant edző Stefano Pioli. A tréner hozzátette, az első mérkőzés első 10 percét bánja, amikor két gólt is kaptak, onnan pedig már nem tudták megfordítani a párharcot.

A hétszeres győztes piros-feketék legutóbb 2007-es diadaluk alkalmával játszhattak döntőt a sorozatban.

A sorozat döntőjét június 10-én rendezik Isztambulban.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×