Infostart.hu
eur:
361.02
usd:
310.72
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik

Birkózó Eb - Torba és Lévai sem jutott elődöntőbe

A kötöttfogásúak 60 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Torba Erik és a 97 kilogrammban érdekelt Lévai Tamás is elveszítette negyeddöntőjét, így már csak a vigaszágban reménykedhet a zágrábi birkózó Európa-bajnokságon.

Az Európa Játékokon ezüstérmes Torba egy magabiztos és egy sima sikerrel jutott a nyolc közé, ahol talán a legnagyobb esélyes, a mindössze 21 éves, de tavaly az Eb-n és a világbajnokságon is ezüstérmes bolgár Edmond Nazarjan várt rá.

A fiatal rivális korábbi meccseit is simán nyerte és Torba Eriket is könnyedén győzte le. Nazarjan alig fél perccel a kezdés után egy villámgyors válldobást mutatott be Torbán (0-2), aki ki tudott szabadulni, igaz, kontrázni nem volt képes. A folytatásban Nazarjan folyamatosan a válldobással próbálkozott és a második perc közepén Torba jobb karját megragadva dobott ismét sikeresen, majd a karjánál fogva pörgetett kétszer, ezzel lezárta a küzdelmet (0-8).

"Sajnálom ezt a meccset. Nem sikerült betartanom az edzői utasításokat, pedig úgy éreztem, hogy alá tettem a kart, fogtam a kezét, mégis meg tudta csinálni az akciót a bal és a jobb karomra is" - mondta az MTI-nek Torba, aki bízik benne, hogy vasárnap a vigaszágon lesz lehetősége javítani.

A tavaly 82 kilogrammban világ- és Európa-bajnoki bronzérmes magyar klasszis, Lévai Tamás két kategóriát ment feljebb idén azért, hogy a 97 kilóban szerepelhessen, a válogatottsághoz pedig az olimpiai ötödik, világbajnoki ezüstérmes Szőke Alexet utasította maga mögé. Zágrábban első meccsén imponálóan birkózott, de másodikra előzetesen szinte megoldhatatlannak tűnő feladat várt rá, ugyanis az olimpiai, négyszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Artur Alekszanjan tornyosult fölé.

A méretbeli különbségeket Lévai hihetetlenül energikus birkózással igyekezett ellensúlyozni, ami láthatóan nem ízlett az örmény sztárnak, ugyanakkor Alekszanjan kontrollálta az első menetet, majd amikor Lévai egy válldobással próbálkozott, ő kontrázott, mögé került (0-2) és azonnal pörgetett (0-4). A magyar birkózó viszont remekül visszafogott (2-4), hogy aztán Alekszanjan újra fölé kerüljön (5-2). A látványos jelenetsort nem sokkal később Lévai figyelmeztetése követte (2-6), és félő volt, hogy lentről az örmény lezárhatja a meccset. Lévai Tamás azonban jó érzékkel azonnal felpattant parterhelyzetből. A folytatásban a BHSE birkózója mindent egy lapra feltéve ment előre, óriási energiákat mozgósított, de egy kiléptetéssel ismét Alekszanjan szerzett pontot (2-7).

A második menetben Lévai harcmodora nem változott, és viszonylag gyorsan ki tudta tolni ellenfelét (3-7), akit egy perc után passzivitásért figyelmeztettek is (4-7). Lévai bízott állóbirkózásában és nem kért partert, viszont a meccs végéig már nem tudott újabb akciót végre hajtani, így kikapott. Ugyanakkor joggal reménykedhet a vigaszágra kerülésben, amihez Alekszanjan döntőbe jutására van szüksége.

Az elődöntőknek így nem lesz magyar érdekeltjük, mivel a szombaton bemutatkozó öt magyar közül Fritsch Róbert (72 kg), Pohilec Ádám (67 kg) és Szilvássy Erik (82 kg) első meccsén kikapott, utóbbi kettő ráadásul már ki is esett.

Az esti döntős programban Takács István a 87 kilogramm döntőjében szerepel, Lévai Zoltán pedig bronzéremért mérkőzik a 77 kilósok között.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×