Infostart.hu
eur:
361.24
usd:
310.57
bux:
0
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Szegedi szurkolók a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásában, az első fordulóban játszott Telekom Veszprém - OTP Bank-Pick Szeged visszavágó mérkőzésen a Veszprém Arénában 2023. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Bodnár Boglárka

Kézilabda Magyar Kupa: nincs meglepetés

A címvédő Veszprém után a bajnok Szeged jutott döntőbe a férfi kézilabda Magyar Kupában, mivel 38–26-ra legyőzte a Dabast az elődöntőben, a győri négyes döntő szombati játéknapján.

A szegediek közül Luka Stepancic, a dabasi keretből Zdolik Bence hiányzott.

A Dabas a 13. percig remekül tartotta magát (7-7), és egy ideig még a folytatásban is jól helyt állt a bajnoki címvédővel szemben, amelyben Bodó Richárd és Rosta Miklós termelte a gólokat (12-9). Az első félidő második felében támadásban és védekezésben is egyre inkább megmutatkozott a két csapat közötti különbség, ennek köszönhetően már hét gól volt a Szeged előnye a szünetben.

A Dabas az első után a második felvonásban is próbálkozott - a kapusának lecserélésével - létszámfölényes támadójátékkal, de nem járt sikerrel, sőt a különbség tovább nőtt. A szegediek kevesebbet hibáztak, a 39. percben már tízzel vezettek, ennek köszönhetően némileg rápihenhettek a Veszprém elleni, vasárnapi döntőre.

Rosta Miklós nyolc, Bodó Richárd hat góllal, Mikler Roland 13, Mirko Alilovic három védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Zlatko Horvat nyolc alkalommal talált be, Nagy Tibornak öt, Pallag Péternek hat védése volt.

A hétszeres győztes Szeged 22. alkalommal jutott kupadöntőbe, ahol korábban is mindig a Veszprémmel találkozott.

Eredmény, elődöntő: OTP Bank-Pick Szeged - Dabas KC 38-26 (20-13)

lövések/gólok: 52/38, illetve 45/26

gólok hétméteresből: 3/3, illetve 7/6

kiállítások: 6, illetve 2 perc

korábban:

Telekom Veszprém-MOL Tatabánya KC 26-22 (11-9)

vasárnap játsszák:

a 3. helyért: Tatabánya-Dabas 14.15

döntő: Veszprém-Szeged 17.00

Címlapról ajánljuk
„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen
Reagálás

„Sok mindenben hazudott” – Magyar Péter újra kiállt Sulyok Tamás államfő ellen

„Magyarországnak viszont olyan köztársasági elnökre van szüksége, aki nem egy politikai táborhoz, hanem a magyar nemzethez és minden magyarhoz hű. A legszegényebbhez és a legelesettebbhez is.”

Bajba kerülhetnek az okostelefon nélküli autósok – tiltakozás az új parkolási rendszer ellen

Több autós egyesület is a tiltakozik a július 1-jétől érvénybe lépő új parkolási rendszer ellen. Az új rendelet szerintük jelentősen megnehezítheti a parkolási díjak szabályos megfizetését, és leginkább azokat érinti rosszul mindez, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem használják a digitális fizetési megoldásokat – mondta Legin István, a Zöldutat a Közlekedőknek Egyesület elnöke az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Külföldi szakértők és banki topmenedzserek egy helyen - Mire költenek a bankok az IT-ban?

Május 28-án a budapesti Marriott Hotelben kerül megrendezésre a Financial IT 2026 konferencia, amely a bankszektor legforróbb technológiai trendjeit és kihívásait járja körül. Az esemény a mesterséges intelligencia bankszektorbeli térnyerésétől a fintech forradalmon át a kiberbiztonság legújabb fejleményeiig minden olyan témát érint, amely ma meghatározza a pénzügyi szolgáltatások jövőjét. A rendezvényen igyekszünk meghonosítani új formátumokat is, így három parázs színpadi vitát rendeztünk, illetve két szekciót átölelő Vibe Coding Workshopot is tartunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×