Infostart.hu
eur:
381.84
usd:
322.21
bux:
0
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
La Coruna, 2017. március 12.Luis Enrique, az FC Barcelona vezetőedzője csapatának a Deportivo La Coruna ellen a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokságban játszott mérkőzésén 2017. március 12-én a La Coruna-i Riazor Stadionban. (MTI/EPA/Cabalar)
Nyitókép: MTI/EPA/Cabalar

Új jelölt van a Chelsea kispadjára – már Londonban tárgyal

A Chelsea kedd este – ahogyan mondani szokták, egyik csapatnak sem jó – gól nélküli döntetlent játszott a Liverpoollal a Premier League-ben. Szemernyit sem javult a Kékek helyzete a bajnokságban, alkalmasint azon már nincs is mit izgulni. Azon már inkább, kinek a kezébe adják a tulajdonosok a csapatot.

Szinte a Graham Potter menesztését követő órákban nyilvánvalóvá vált, hogy Julian Nagelsmann is jelölt a posztra. Sőt, az első számú jelölt. A Chelsea vezetői már korábban is kifejezésre juttatták, hogy nagyra tartják a német edző munkáját, ő pedig nagyon szívesen menne a Premier League-be. Pozícióját, helyzetét feltétlenül még az is javította, hogy a londoni klub két vezetőjével, az angol Laurence Stewarttal és a német Christopher Vivell technikai igazgatóval is együtt dolgozott az RB Leipzignél. (Alighanem éppen az ő londoni szerepvállalásukra vezethető vissza az a március végén felreppent hír, hogy a Chelsea látókörébe került Szoboszlai Dominik.)

Megállapodás azonban nem született, mert Nagelsmann egyelőre szeretne a nyárig kivárni, annál is inkább, mert közben eljutott hozzá a Paris Saint-Germain érdeklődésének is a híre. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a párizsi klub nem akar még egy szezonnak nekifutni Christophe Galtier-val, Nagelsmann lehet az egyik opció az utódlásra, hiszen olyan edző, aki szabad a piacon.

Ha nem Nagelsmann, akkor ki? Például a korábbi brazil szövetségi kapitány, a 61 éves Tite, aki szívesen szerződne a klubhoz, ebből a szempontból a 2002-ben világbajnok Luiz Felipe Scolari útját járva? Nem tűnik valószínűnek, hogy ráesne majd a választás.

Már csak azért sem, mert Luís Enrique, a Barcelona és a spanyol válogatott korábbi edzője már Londonban van, tárgyal a Chelsea vezetőivel. Ő is kifejezésre juttatta, hogy szívesen dolgozna a Premier League-ben.

Londoni források szerint most ő az első számú jelölt, Nagelsmann sem veszítette még el az esélyét. Tite önjelölt. Akad még három név a „kalapban”, az egyik Mauricio Pochettinóé, aki a jelek szerint szinte minden nagy klub edzőváltásánál „téma”, de tavaly nyár óta, amióta szakított a PSG-vel, nincs állása. Emlegetik még a portugál Rúben Amorimot, aki a Sporting CP edzője, legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy csapatával kiejtette az Arsenalt az Európa-ligából. Sem neki, sem az ugyancsak „hírbe hozott” Oliver Glasnernek, az Eintracht Frankfurt edzőjének nincs reális esélye.

Címlapról ajánljuk
Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

Otthoni Energiatároló Program: hétfőn indul a pályázati roham, és még egy könnyítést is kapnak a napelemesek

A hétfőn induló program keretein belül 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatásból lehet energiatárolót beszerezni meglévő vagy újonnan telepítendő háztartási napelemes rendszerek mellé. A Magyar Napelem, Napkollektor Szövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: az invertercsere nem csökkenti az éves szaldójogosultság időtartamát. Kiss Ernő felhívta a figyelmet arra is, hogy egy friss kormányrendelet-módosítás értelmében az inverterek maximum 1 kiloWattal még bővíthetők is.

Busásabb szervizdíj az éttermekben, mentőövet kapnak a vendéglátósok

Országos szintű likviditási mentőövet dob a kormány a vendéglátóipari szektornak. A Magyar Közlönyben megjelent NGM-rendelet értelmében az éttermek havi árbevételük akár 20 százalékát is felszolgálási díjnak minősíthetik – ráadásul ehhez az összegnek már meg sem kell jelennie külön tételként a vendégek számláján.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Nukleáris veszély fenyeget Ukrajnában, rejtélyes behatolás a NATO keleti bástyájánál – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa pénteken rendkívüli ülést tartott az ukrajnai energetikai létesítmények elleni orosz támadások nukleáris kockázatairól - számol be az AP. A lengyel hatóságok a szombatra virradó éjjel ideiglenesen lezárták a légteret a lengyel-belarusz határ északi szakaszán, miután azonosítatlan tárgyakat, feltehetően Belaruszból érkező csempészballonokat észleltek a térségben - számol be a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×