Infostart.hu
eur:
364.85
usd:
325.63
bux:
142851.33
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: Unsplash.com

Eldőlt - váratlan fordulat és "vérző sebek" az elnök leköszönése után a sakkszövetségnél

Polyánszky Zoltán 47 éves filozófust, közgazdasági doktort, a 2024-es budapesti sakkolimpiát szervező bizottság döntéshozó testületének vezetőjét választották meg elnöknek a Magyar Sakkszövetség tisztújító közgyűlésén.

Az aktív klubjátékos Polyánszky Zoltán 54, míg a másik elnökjelölt, Sterbenz Tamás, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem rektora 33 szavazatot kapott. Korábban Varga Gábor is elnökjelölt volt, de ő szerdán visszalépett, míg az eddigi elnök, Szabó László nem is pályázott újra a tisztségre és végül elnökségi tagnak sem jelöltette magát.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk a távozó elnök maga helyett leginkább Sterbetz Tamás favorizálta. Szót is emelt érdekében.

Megválasztása után Polyánszky Zoltán az MTI-nek elmondta, örül a győzelmének, de annak nem, hogy meglehetősen feszült körülmények között született meg a döntés. A közgyűlés félórás késessel kezdődött el, mert már arról vita alakult ki, hogy automatikusan a korábbi elnök, Szabó László legyen a levezető elnök, vagy ahhoz a közgyűlés jóváhagyása is szükséges.

Polyánszky Zoltán megválasztása után a korábbi elnökség tagjai, illetve a Sterbenz Tamáshoz kötődő elnökségi tagjelöltek is sorra jelentették be visszalépésüket, velük együtt még Farkas Attila Erik, a jelölő és a mandátumvizsgáló bizottság elnöke is elhagyta a Magyar Sport Házát.

Az új elnök a legfontosabb feladatai között említette meg, hogy a sakkszövetség haladéktalanul kezdje meg a tárgyalásokat a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökséggel a budapesti sakkolimpia megrendezésével kapcsolatban, és induljon párbeszéd a válogatott játékosokkal is.

Alelnöknek Flumbort Andrást választotta meg a megfogyatkozott létszámú közgyűlés. Az elnökségbe bekerült még többek között a nyolcszoros magyar bajnok, U18-as világbajnok nagymester, Berkes Ferenc, valamint Polgár Judit férje, Font Gusztáv.

Flumbort András kifejtette: nagyon sok sebből vérzik a magyar sakk, az eddigi alelnök Nádasi Tamás, valamint Sterbenz Tamás elnökségi tag elvesztését rossznak és károsnak nevezte. Hangsúlyozta, az új elnökségnek békejobbot kell nyújtania a többiek felé annak érdekében, hogy "egy irányba lehessen húzni az evezőket", valamint átláthatóvá kell tenni a szövetség működését.

Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot javasol – az elemző elmondja, hogy állunk

Az IMF adóreformot javasol – az elemző elmondja, hogy állunk

Drasztikus adóreformot javasol a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről. A Kopint Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezérigazgatója szerint a megállapítások nagy része nem ismeretlen a hazai közgazdászok számára.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Megvan mit ront el az EU, ami Magyarországot is nyomja

Megvan mit ront el az EU, ami Magyarországot is nyomja

Az Európai Unió versenyképességi lemaradása abból fakad, hogy kevesebbet fektet a jövő technológiáiba, és a meglévő tudását és tőkéjét is kevésbé hatékonyan alakítja gazdasági teljesítménnyé, mint az Egyesült Államok vagy Kína – erre a következtetésre jut az Európai Bizottság két friss, különálló elemzése is. Az EU a kutatási innovációs beragadás mellett az egységes piacban rejlő méretelőnyt sem tudja teljesen kihasználni. A külső sokkok az uniós gazdaságot a beruházásoknál és a vállalatok növekedésénél érik a legérzékenyebben, ami a technológiai felzárkózást is lassítja. Mindez Magyarországot is nyomja: az alacsony tudásintenzitás a gazdaságban, valamint a külső sokkok időzített bombaként ketyegnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×