Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
326.92
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Pixabay

Megvan, ki váltja Fürjes Balázst a Nemzetközi Úszó Szövetség vezetésében

A Nemzetközi Úszó Szövetség, a World Aquatics (korábbi nevén FINA) elnökségében lejárt az eddigi magyar tag, Fürjes Balázs mandátuma, ő pedig jelezte, több fontos megbízatása miatt nem tudja vállalni a folytatást.

Ezt a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára jelentette be szerdán a saját Facebook-oldalán. Bejegyzésében kiemelte, azt javasolta a Magyar Úszó Szövetségnek és a Magyar Vízilabda Szövetségnek, hogy mostantól helyette más képviselje Magyarországot a szervezetben.

A MÚSZ közleményében köszönetet mondott Fürjes Balázsnak a magyar úszósport érdekében a FINA Büro tagjaként kifejtett tevékenységéért, egyúttal jelezte, a pozíciót Magyarország nem szeretné elveszteni, ezért Wladár Sándor elnököt jelöli a Büróba, akiről hamarosan dönthet a WA vezetősége. Ezzel együtt erősödik a magyar vízilabda sport nemzetközi képviselete is, mivel

Madaras Norbert MVLSZ-elnök az európai szövetség vezető testületébe, a LEN Büróba kerülhet be hamarosan.

Megbízatása során Fürjes Balázs többek között óriási szerepet vállalt a 2022-es vizes világbajnokság Magyarországra hozatalában - emlékeztet rá a MÚSZ. Ezen felül társelnöke volt már a 2020-as, később 2021-re halasztott Európa-bajnokság szervezőbizottságának, de kapcsolata a hazai vizes sportokkal lényegesen korábbra datálódik. "Elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy megszülethetett az úszósport csodás új otthona, a Duna Aréna, valamint megújulhatott a Császár-Komjádi és a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda. A pályázat vezetőjeként sikerre vitte kandidálásunkat a 2024-es rövidpályás úszó vb-re és a 2027-es vizes világbajnokságra is" - olvasható a MÚSZ közleményében. Fürjes Balázsnak a szövetség sok sikert kívánt az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság szervező bizottságának, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Brisbane 2032 olimpiai előkészítő bizottságának tagjaként végzendő munkájához.

Amennyiben a WA vezetősége elfogadja Wladár Sándor jelölését, akkor ő lemond a LEN-ben betöltött tisztéről. Miután a MÚSZ és az MVLSZ vezetője egyetértett abban, hogy Magyarországnak kulcsfontosságú a vízilabda sport magas szintű képviselete, a LEN Büróban Wladár Sándor után Madaras Norbert, az MVLSZ elnöke folytatná a munkát.

"Fontosnak tartom, hogy hosszú évtizedek után a magyar vízilabda ismét képviselőt delegálhat a sportágaink szempontjából két legfontosabb vezető testület egyikébe - közölte Madaras Norbert. - Bízom benne, hogy a magyar Büro-tagok lobbierejükkel mindkét szervezetben segíteni tudják Molnár Tamás szakmai bizottságokban megkezdett munkáját, amely a vízilabda további fejlődését és népszerűsítését szolgálja."

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×