Infostart.hu
eur:
364.77
usd:
326.5
bux:
0
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Pontot szerzett a Honvéd Kecskeméten, mégsem lehetett elégedett

A második helyen álló Kecskemét hazai környezetben 2-2-es döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának szombati játéknapján. A négy kör óta nyeretlen kispesti csapat története során másodszor szerzett pontot Kecskeméten, legutóbb 2010 áprilisában ért el döntetlent a hírös városban. A lila-fehérek ugyan sorozatban ötödik bajnoki találkozójukon maradtak veretlenek, de ebből csupán egyet nyertek meg.

Gyorsan vezetést szerzett a Kecskemét, Katona egy remek egyéni megmozdulás után használta ki, hogy a labda a szél miatt rendkívül furcsa röppályán érkezett elé a 16-oson belül. A kecskeméti drukkerek nem ünnepelhettek sokáig, mert Lukic tökéletes passza után Domnigues révén három perccel később egyenlített a Honvéd, sőt, hét perc elteltével a csatár második góljával a vezetést is megszerezte.

A Kecskemét védekezése rendkívül szervezetlen volt, így a kispestiek újabb ziccert alakítottak ki, Samperio azonban ezúttal hibázott. A kihagyott lehetőség gyorsan megbosszulta magát, Szuhodovszki egy szép csel után a szünet előtt egyenlített.

Szabó István, a hazaiak mestere a szünetben kettős cserével próbálta rendbe szedni csapatát, de még ezután is inkább a fővárosiak futballoztak veszélyesebben. Negyedórával a rendes játékidő vége előtt a Honvéd több nagy helyzetet is elpuskázott, így végül nem tudta elvinni a három pontot, noha a mutatott teljesítménye alapján erre rászolgált volna.

Kecskeméti TE–Budapest Honvéd 2-2 (2-2)

Kecskemét, 2527 néző, jv.: Káprály

Gólszerzők: Katona B. (16.), Szuhodovszki (45.), illetve Domingues (19., 26.)

Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×