Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
311.57
bux:
131773.44
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia
Nyitókép: Twitter/Williams Racing

Tiszta vizet öntött a pohárba a Williams volt csapatfőnöke

Jost Capito decemberben távozott, és most közölte: nem rúgták ki.

Decemberben azonnali hatállyal távozott a Williams vezérigazgatói és csapatfőnöki posztjáról Jost Capito, aki két évig irányította vezérigazgatóként (majd másfél évig csapatfőnökként) a Williamst, amely az előző idényt ismét az utolsó helyen zárta a konstruktőri pontversenyben, mindössze 8 ponttal.

Ezt követően beindultak a találgatások, hogy mi állhatott a távozása hátterében, lévén a technikai igazgató Francois-Xavier Demaisontól is elköszöntek. Úgy hírlett, hogy az istállót birtokló Dorilton Capitalnél elégedetlenek voltak a csapat fejlődésével.

A napokban a német AutoBild című lapban azonban megjelent egy interjúban Capito elmondta: saját elhatározásából fordított hátat a Williamsnek, a folyamatosan bővülő versenynaptár ugyanis egyre nagyobb igénybevételt jelentett számára. Eredetileg is két, esetleg három évet ígért, és közben annyi versenyük lett, hogy az egész kimerítővé vált számára, ahhoz pedig több idő kell két-három évnél, hogy a csapat visszakerüljön a csúcsra - írta a GPhírek.

Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×