Infostart.hu
eur:
363.99
usd:
325.36
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz
A július 17-én kezdődő vizes világbajnokság vízilabdatornájának egyik helyszíne, a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda 2022. június 16-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Milák Kristófot emlegette az elnök, itt vannak az uszodamentő program részletei

Hetvenhét uszoda marad nyitva a téli hónapokban - írja közleményében a Magyar Úszó Szövetség. Rezsitámogatást kaptak a kormányzattól.

A kormányzati segítségnek köszönhetően 77 létesítmény garantálja azt a következő hónapokban, hogy nem csupán a felnőtt és utánpótláskorú versenyzők készülhetnek tovább zavartalanul, hanem a 20 ezer gyerek úszásoktatásának keretet adó Úszó Nemzet Program is folytatódhat - írja közleményben a Magyar Úszó Szövetség.

Wladár Sándor, a MÚSZ elnökét is idézik. Ő arról ír, hogy "elkészült az a koncepció, amelynek köszönhetően a kényszerűen bezárásra ítélt uszodákban edző versenyzőknek, illetve ott oktatásban részesülő gyerekeknek maximum 30 kilométert kell utazniuk a MÚSZ által biztosított buszokon, hogy továbbra is medencében készülhessenek.

Mindösszesen 30, a Nemzeti Sportközpontok által fenntartott nagyobb komplexum és tanuszoda, illetve 47, az önkormányzatok vagy egyesületek által üzemeltetett létesítmény maradhat nyitva.

A 77 létesítmény kijelölésénél fontos szempont volt a területi lefedettség,

hiszen a MÚSZ égisze alá tartozó 137 egyesület, valamint a nemrég elindult Úszó Nemzet Program összesen 141 uszodában tartotta különböző foglalkozásait.

A MÚSZ elnöke azt is kifejtette, kormányzati segítség nélkül milyen jövőkép várhatott volna az úszósportra. "Az idei korosztályos bajnokságokon láthattuk, akadt olyan évjárat, amelyben a szokásos gyereklétszám kétharmadát vesztettük el. Ilyenkor nem akarok arra gondolni, hogy esetleg közöttük volt a 2040-es évek Milák Kristófja is, akiből csak azért nem lesz a világ legjobbja, mert 2020-ban hónapokig nem járhatott edzésre a járvány miatt".

Ha most bezárt volna az uszodák nyolcvan-kilencven százaléka, akkor félő lenne, hogy semmibe veszne az elmúlt évtized invesztíciójának nagy része.

Az Infostarton korábban már beszámoltunk arról, hogy a program keretén belül megmenekült a miskolci Kemény Dénes uszoda.

Azóta sorra olvasható, hogy mely létesítmények kerültek be a programba. Köztük van a debreceni, a nyíregyházi, és a szombathelyi uszoda is.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×