Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.97
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pixabay

Lemondott budapesti tenisztorna - egy vagyont, de a vártnál kevesebbet kell fizetni

Döntöttek az elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő ügyében.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a Magyar Tenisz Szövetséget (MTSZ) és a Nemzeti Sport Ügynökséget (NSÜ) a tavaly Budapesten elmaradt Billie Jean King Kupa-döntő miatt.

A CAS az ITF Licensing Limited (ITFL) cég által kért 52 millió dollár helyett 12 millió dollár megfizetésére kötelezte a két magyar szervezetet, figyelembe véve, hogy a magyar fél 2019-ben a rendezési szerződés alapján már 8 millió dollárt megfizetett.

Az ITFL azután indított pert, hogy a 2020-as verseny kétszeri közös halasztását követően a magyar fél a koronavírus-járvány gazdasági és egészségügyi hatásaira tekintettel a rendezési szerződés lehetetlenülését állapította meg. Az MTSZ arra hivatkozott, hogy a finálé lebonyolítása a Covid-helyzet miatt súlyos egészségügyi kockázatot jelentett volna, és "a pandémia gazdasági hatásaira tekintettel sem lehetetett indokolt olyan események megrendezése, amelyek sikere az új formátumban történő megrendezés miatt nem lehetett ismert".

Az MTSZ egyértelmű sikerként értékelte a döntést, mert a rendezés összköltsége a kormány által erre a célra allokált 20,6 milliárd forintot (akkori árfolyamon 71-72 millió dollárt) jelentősen meghaladta volna. "Ekként a CAS döntésével a Lázár János vezette MTSZ és annak elnöksége több mint 20 milliárd forintot takarított meg a magyar adófizetőknek" - áll a közleményben.

Az ITF tavaly május elején közölte, hogy nem Budapest ad otthont a női tenisz Billie Jean King Kupa döntőjének, és új helyszínt keres a koronavírus-járvány miatt kétszer elhalasztott magyarországi eseménynek. Előzőleg az MTSZ áprilisban bejelentette, hogy a járványhelyzet miatt nem tartja megvalósíthatónak a 2020 márciusáról 2021. április 13-18-ára áttett budapesti finálé lebonyolítását sem a Papp László Sportarénában. Magyarország eredetileg három évre nyerte el a rendezési jogot.

A tavalyi finálé végül Prágában volt novemberben. A 12 csapatos tornán a magyarok rendezőként vettek volna részt, ami így nem valósult meg, és a kanadaiak indultak helyettük.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×