Infostart.hu
eur:
374.93
usd:
317.32
bux:
0
2026. február 26. csütörtök Edina

Nem tudott nyerni Debrecenben a Puskás

A bennmaradását már korábban bebiztosító Debrecen hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az ezüstéremért küzdő, biztos Konferencia-liga-selejtezős Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 32., utolsó előtti fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

Az első negyedóra végéhez közeledve nagy gólszerzési lehetőséget hagyott ki a Puskás Akadémia: Zahedi közelről tiszta helyzetben nem találta el a kaput. Nem sokkal később csúsztatott fejessel is veszélyeztetett a vendégcsapat, amely célratörőbben futballozott ellenfelénél, ugyanakkor nem tudta kontrollálni a középpályát. Ha a DVSC támadott, a PAFC fegyelmezetten zárt vissza, így a hazaiak alig jutottak el a vendégek kapujáig, de ez egyben azt is magával vonta, hogy a Puskás Akadémia a pálya középső harmadában nem szerzett labdát.

Félóra elteltével némileg váratlanul az addig kapura teljesen veszélytelen hazaiak kerültek előnybe: egy sikertelen csel után Bódi elé került a labda, aki a 16-os bal sarkától két-három lépést téve jobbal a hosszú alsóba tekert úgy, hogy a labda a kapufáról pattant be.

Nem volt nagy a tempó, és ez az esőben kezdődő második félidőre sem változott. A Debrecen a vezetés birtokában egy darabig kontrollálta a mérkőzést, a vendégek a támadások szervezésben nem voltak pontosak, de egy szöglet után így is egyenlíteni tudtak. A folytatásban viszont már a PAFC birtokolta többet a labdát, többször ígéretes helyzetben el is jutott a hazaiak kapujáig, újabb gólt azonban nem sikerült szereznie, így meg kellett elégednie az egy ponttal.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

Robert Fico kész újabb intézkedések meghozatalára Ukrajnával szemben

A szlovák kormány kész további ellenlépésekre Ukrajnával szemben az olajszállítások leállítása miatt, miközben továbbra is támogatja Kijev európai uniós csatlakozását, de csak feltételekkel. Erről beszélt a szerdai kormányülés után Robert Fico szlovák miniszterelnök, aki korrupt országnak nevezte Ukrajnát, amely tiszteletlenül viselkedik az uniós tagállamokkal szemben.

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×