Infostart.hu
eur:
381.42
usd:
321.62
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
A tokiói olimpia után visszavonult Cseh László búcsúztatása a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, 2021. október 8-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Hamarosan apai örömök elé néz Cseh László

Már a nevet is kiválasztották párjával.

A világbajnok úszó és felesége hét éven át próbálkoztak, eddig sikertelenül. Most azonban örömhírről számoltak be, Cseh Diánát terhes pocakkal fotózták le, Cseh László pedig a Borsnak elárulta, júliusban kislányuk születik.

„Való igaz, végre szülők leszünk. Júliusban kislányunk születik majd. Már a nevét is kiválasztottuk, azt azonban egyelőre nem szeretném elárulni” – fogalmazott a bulvárlapnak minden idők egyik legnagyobb magyar úszózsenije.

A Bors felidézi, hogy Cseh László tavaly augusztusi visszavonulását követően úgy nyilatkozott, hogy onnantól családjára, feleségére akar koncentrálni. A gyerekvállalással kapcsolatban elmondták, akár a lombikprogrammal is megpróbálkoznának, ha más nem hoz eredményt.

A lap úgy tudja, hogy a pár azt tervezi, a kislányt négy éves korában megtanítják úszni. Azt viszont nem erőltetik majd, hogy lányuk mindenképpen sportoljon.

Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×