Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője (elöl) a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Katari Nagydíján a Dohától északra fekvő Lusail versenypályán 2021. november 21-én.
Nyitókép: MTI/AP/Darko Bandic

Meglepő, hogy ki nem oltatja be magát a Forma–1-ből

Szigorítanak az új szezon előtt.

A Forma-1-ben kötelező lesz az idén a koronavírus elleni vakcina felvétele az összes versenyző, stábtag, illetve hivatalos közreműködő számára.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) új előírása szerint minden olyan személynek, aki bemehet a paddockba, oltottnak kell lennie.

A sportág irányítói remélik, hogy ezzel a lépéssel elkerülhetővé válnak az olyan félreértésre okot adó esetek, mint amilyen a teniszező Novak Djokovicé volt az Australian Openen. Az oltatlan szerb játékosnak külön engedélyt adtak a részvételre, majd visszavonták vízumát, végül haza kellett utaznia Melbourne-ből.

Úgy tűnik, a többség hajlandó alávetni magát az új szabályozásnak, de van kivétel is: Alan van der Merwe, az orvosi autó sofőrje - aki 2020-ban közreműködött a kigyulladt autójából kimenekült Romain Grosjean ellátásában Szahírban, a Bahreini Nagydíjon - úgy döntött, nem veszi fel a vakcinát.

Az F1 szóvivője szerint ugyanakkor

az összes pilóta, aki ott akar lenni a rajtrácson, tisztában van vele, hogy a védőoltás kötelező.

A rekordot jelentő 23 fordulós szezon március 20-án Bahreinben kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×