Infostart.hu
eur:
379.35
usd:
321.61
bux:
131420.79
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
A kétszeres olimpiai és 15-szörös világbajnok kenus, Kolonics György szobra a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia helyszínén a Fejér megyei Sukorón, az akadémia alapkőletételi ünnepségének napján, 2021. november 25-én. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Letették a Velencei-tónál a gigantikus kajakközpont alapkövét

Kovács Katalin nevét viseli majd a létesítmény.

Csütörtök délelőtt letették az alapkövét a Velencei-tó partján fekvő Sukoró településen a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémiának. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg.

A beruházás eredeti helyszíne a Hajógyári-sziget partja lett volna Óbudánál, ám tavaly szeptemberben egy kormánydöntés - a III. kerület és a főváros támogatása állítólagos hiányában - áthelyezte a tervet a dunántúli tó partjára. A centrumot a West Hungária Bau Kft. építheti.

2024-re lesz kész

Az alapkőletételi ünnepségen Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta, hogy az akadémia megépítésével Sukoró válhat a hazai kajak-kenu utánpótlás központjává. Jelezte, hogy a utánpótláskorú versenyzők a kollégiumi szárnyban laknak majd és egyéni tanrend szerint tanulnak, ugyanakkor az akadémia a tehetségek menedzselése mellett módszertani központ is lesz.

Sukoró, 2021. november 25.
Felirat a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapkövén a Fejér megyei Sukorón, az akadémia alapkőletételi ünnepségének napján, 2021. november 25-én. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg.
MTI/Vasvári Tamás
Felirat a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia alapkövén a Fejér megyei Sukorón, az akadémia alapkőletételi ünnepségének napján, 2021. november 25-én. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg. MTI/Vasvári Tamás

A létesítmény bruttó 55 milliárd forint hazai forrásból valósul meg és a későbbiekben az állam fogja üzemeltetni. A komplexum 2024 harmadik negyedévében lesz kész - tette hozzá.

a 19 ezer négyzetméteres főépületben lelátóval rendelkező, országos versenyek megrendezésére alkalmas versenymedencét építenek, de lesz benne feszített víztükrű tanmedence, multifunkciós tornacsarnok, szabványos méretű kézilabda-, röplabda- és kosárlabdapálya, konditermek, konferenciaterem, étterem, közösségi helyiségek és természetesen tantermek. A kollégiumban 66 szobát alakítanak ki, melyek közül tizennégyet kerekesszékes sportolók is akadálymentesen igénybe tudnak venni.

A másik, hétezer négyzetméteres épületben lesz a mérési központ, egy fedett tesztpálya, valamint a kajak-kenu és evezős hajók tárolója. A 137 ezer négyzetméteres udvaron műfüves labdarúgópályát, salakos teniszpályákat, rekortán futópályát, szabadtéri fitneszparkot és homokos strandröplabda-pályát hoznak létre.

Sukoró, 2021. november 25.
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia helyszíne a Fejér megyei Sukorón, az akadémia alapkőletételi ünnepségének napján, 2021. november 25-én. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg.
MTI/Vasvári Tamás
A Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia helyszíne a Fejér megyei Sukorón, az akadémia alapkőletételi ünnepségének napján, 2021. november 25-én. Az új létesítmény a Velencei-tavi kajak-kenu és evezőspálya mellett épül meg. MTI/Vasvári Tamás

Az akadémia névadója és elnöke, Kovács Katalin minden idők egyik legeredényesebb kajakozója, háromszoros olimpiai bajnok, 31-szeres világbajnok, 29-szeres Európa-bajnok, gyakran csak "Kajakkirálynő" néven emlegetik.

A rendezvényen felidézte, hogy 11 évesen fogott először lapátot a kezében a Bp. Spartacus vízi telepén, s 19 évesen jött rá, képes lehet nagy eredményeket elérni. Ezért nagy célokat tűzött ki maga elé és mindent elért a kajak-kenuban, amit el lehet. Mint mondta, szomorkásan tette le a lapátot a visszavonulásakor, de szeretné visszaadni mindazt, amit a sportágtól kapott. Eleinte nyári táborokat indított, majd nagyobb célokat tűzött ki, az álom pedig az akadémia volt, aminek kialakításában a miniszterelnök is támogatta.

Kovács Katalin úgy fogalmazott: "nem mindenkiből lehet élsportoló, nemzeti hős, olimpiai bajnok, de ha az életformája lesz a sport, akkor már bajnokká vált".

A névadó az alapkőletétel előtt élete első aranyérmét helyezte bele az urnába, amit éppen ott nyert, ahol a nevét viselő akadémia létesül.

Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszol. Tartson velünk percről percre!

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×