Infostart.hu
eur:
355.65
usd:
311.62
bux:
140615.73
2026. július 2. csütörtök Ottó

Sorozatban harmadszor kapott ki az MTK

A Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra legyőzte az MTK-t a labdarúgó OTP Bank Liga 8. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Korán, már a 11. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat egy szép akció végén, ezt követően pedig inkább az MTK irányította a játékot, viszont igazi nagy helyzeteket nem tudott kialakítani. Sőt, egy szöglet után kis híján növelte előnyét a ZTE a félidő hajrájában.

Hasonlóképpen alakult a játék képe a fordulást követően, az MTK inkább csak támadgatott, de hiányzott belőle az átütő erő, míg a ZTE leginkább a három pont megtartására koncentrált. A 79. percben nagy lehetőséghez jutott a fővárosi gárda, ám Grozav büntetőjét a hazaiak MTK-nevelésű kapusa, Demjén hárította. A hiba megbosszulta magát, hiszen a duplázó Koszta egy szép csukafejessel a hajrában eldöntötte az összecsapást.

Waltner Róbert vezetőedző együttese második sikerét aratta a szezonban, először diadalmaskodott otthon, míg az MTK sorozatban a harmadik vereségét szenvedte el idegenben.

Címlapról ajánljuk
Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Jól jött az enyhülés, de megtépázták az országot a szerdai viharok

Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádióban elmondta: több mint 520 helyen volt szükség a tűzoltók beavatkozására országszerte a viharkárok miatt, főként kidőlt fák, leszakadt ágak, villámárvizek és elöntött pincék miatt. A szóvivő arra vonatkozóan is adott pár tanácsot, hogyan vészelhető át az ítéletidő, ha éppen házon kívül ér utol minket.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×