Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
311.85
bux:
140287.49
2026. július 2. csütörtök Ottó
Water polo action in a swimming pool
Nyitókép: Grigorenko/Getty Images

LEN-sajtófőnök: nem előny, hogy a balkáni régió játssza a főszerepet a BL-ben

Az egységes arculat és az állandó tévéközvetítés az egyedüli út, hogy a vízilabda-Bajnokok Ligája-sorozat komoly támogatót találjon, de a sportági versengésben az nem éppen előny, hogy nem az észak- és nyugat-európai csapatok játsszák a főszerepet – mondta az InfoRádiónak Csurka Gergely, az Európai Úszószövetség sajtófőnöke.

Egy tavalyi felmérés szerint ráfizetéses a csapatoknak elindulni a férfi vízilabda-Bajnokok Ligájában, igaz, soha nem is volt nyereséges – mondta érdeklődésünkre a LEN sajtófőnöke. Hozzátette, a nemzetközi szövetség az utóbbi években azonban próbált olyan keretet adni a versenysorozatnak, hogy legalább annak az esélyét megteremtse, hogy hosszabb távon nyereséges lehessen-

Utalt arra, hogy például a LEN hivatalos eredményközlése nemrégiben még úgy működött, hogy a delegátusok egész egyszerűen elfaxolták a mérkőzések jegyzőkönyveit. „Nem a kilencvenes években, hanem az ezredforduló után is bőven” – jegyezte meg Csurka Gergely.

A sajtófőnök szerint az egységes arculat az egyedüli út egy potenciális támogató megtalálásához, ami révén egyszer, ha nem is lesz nyereséges a sorozat, legalább nem jár „súlyos” veszteséggel. Azon a szinten, amin a játékosfizetések vannak bizonyos helyeken, ez még mindig nem egy akkora mínusz, amelyet bármelyik klub ne engedhetne meg magának, cserébe azért, hogy egyébként a világon valóban etalonnak tekintett versenysorozatban játszhasson – vélekedett.

Az Európai Úszószövetség sajtófőnöke arról is beszélt, hogy miért nem lehet eladni jobban a vízilabdát. Mint mondta,

részben az a probléma, hogy a gazdaságilag nem igazán klasszikusan, nyugati mércével dübörgő Balkán-régióban, nálunk játsszák.

Bár a spanyoloknál, az olaszoknál és a görögöknél is nagy piac a vízilabda, de messze nem játszik olyan szerepet mint mondjuk Magyarországon. Így nehéz a pénzügyi- vagy mondjuk az autóipar világából komoly támogatókat találni – magyarázta

Ehhez képest a kézilabda könnyebb helyzetben van, hiszen az északi és nyugati országok játsszák a főszerepet, miközben ebben a térségben van a gazdasági potenciál is. A LEN munkatársa szerint ugyan minden évben átbeszélik a csapatokkal, hogy miként lehetne javítani a helyzeten, néhány klubot leszámítva a többség egyszerűen nem olyan tehetős, hogy komoly marketing és kommunikációs szakembereket tudjanak foglalkoztatni.

Durva és egyre komolyabb verseny van a sportágak között a nézőkért és a szponzorokért – tette hozzá a LEN-sajtófőnök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×