Infostart.hu
eur:
354.29
usd:
310.18
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
A kenyai Mary Keitany elsőként ér célba a New York-i maraton női mezőnyében 2014. november 2-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Justin Lane

Nem fut többé a nő maratoni világcsúcstartó

2019 óta nem tud felépülni sérüléséből Mary Keitany.

Visszavonul Mary Keitany kenyai hosszútávfutó, a női maraton egyik világcsúcstartója.

A 39 éves sportoló döntését menedzsmentje jelentette be szerdán, s azt is közölte, hogy a visszavonulás hátterében Keitany 2019-es hátsérülése áll, mivel a kezelések nem hozták meg várt eredményt, s azóta sem gyógyult meg teljesen.

Az elmúlt időszak egyik legjobb maratonistájának számító atléta háromszor nyerte meg a London Marathont és négyszer a New York-i viadalt, illetve 2009-ben a félmaratoni-világbajnokságon sem talált legyőzőre. Keitany a 2017-es londoni versenyen állított fel világrekordot 2:17:01 órával, melyet azóta sem tudtak megjavítani. Ugyanakkor ideje "csak" minden idők harmadik legjobb futásának számít. A brit Paula Radcliffe ugyanis 2003-ban Londonban 2:15:25, Keitany honfitársa, Brigid Kosgei pedig 2019 októberében Chicagóban 2:14:04 óra alatt teljesítette a 42,195 kilométeres klasszikus távot. Utóbbi kettő ugyanakkor vegyes mezőnyben érte el legjobbját, míg Keitany a brit fővárosban tisztán női versenyben futott.

Címlapról ajánljuk
Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Elég volt a fővárosi vízfejből, vidéken is dolgozna a leendő brit kormányfő

Még át sem vette a posztot, de Andy Burnham, a brit Munkáspárt következő vezetője – és így leendő kormányfő – máris radikális változást ígér. Közölte, hogy megosztaná a munkanapjait a Downing Street 10 és Manchester városa között, hogy így csökkentse a brit politika és közélet „London-centrikusságát”.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×