Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Angyal Dániel, a magyar válogatott játékosa kezében a labdával a világméretű koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának elődöntőjében Görögország ellen játszott mérkőzésen a tokiói Tacumi Vízilabdaközpontban 2021. augusztus 6-án.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Faragó Tamás: a tokiói bronzérem felelősséggel is jár

Nincs fő esélyese férfi vízilabdában a nemrég megkezdődött klubszezonnak – hangsúlyozta az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Faragó Tamás. Arról is beszélt, hogy hat erős csapatot is lát a mezőnyben, közülük öt budapesti együttes, és kitért arra is, hogy a tokiói olimpiai bronzérmes játékosoktól érthetően mindig többet várnak majd a szurkolók.

Faragó Tamás szerint szerencse, hogy nincs kifejezetten bajnokesélyes csapat az idei szezonban. Mint mondta, amellett, hogy a csapatok igyekeztek megerősödni, az OB I létszáma két együttessel megfogyatkozott, így még kiélezettebb küzdelmet lehet várni. Meglátása szerint az első négy-hat csapat ki fog emelkedni a mezőnyből, a többi klub pedig egymással fog küzdeni a bennmaradásért.

„A bajnoki címet előre nem lehet odaadni senkinek, bármennyire is fantasztikus csapatok vannak” – emelte ki, példaként említve a Szolnokot, az OSC-t és az FTC-t, valamint a Vasast, a BVSC-t és a Honvédot is, egyetértve azzal is, hogy nagy valószínűséggel a bajnoki cím sorsa nem az őszi hónapokban, hanem sokkalta inkább a hajrában fog eldőlni.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó azt is megemlítette, érez egyfajta óvatosságot, tartva az újbóli bezárástól, és hogy megint nem lesznek nézők.

„Nagyon szeretnénk, ha klasszikus, régi fényében tündökölne a vízilabdasportág, ami nézők nélkül szinte elképzelhetetlen”

– magyarázta.

Faragó Tamásnak afelől azonban nincs kétsége, hogy számos kiváló vízilabda-mérkőzés ígérkezik, köztük a kiemelt csapatok Bajnokok Ligája- és Eurokupa-összecsapásai. Már csak azért is, mert a férfi vízilabda-válogatott Tokióban elért olimpiai harmadik helyezése a nézőkben is felkeltette az érdeklődést. Megjegyezte, az már látható, hogy nagyon sok gyerek jelentkezett vízilabdázni.

A szakember arra is kitért, hogy azoknak a válogatottban szereplő játékosoknak, akik az olimpián mutatott játékuk alapján – mind a női, mind a férfi mezőnyben – úgymond sztárokká váltak, egyrészt az a feladatuk, hogy példát mutassanak az utánpótlásnak, másfelől a tokiói bronzérem kötelességgel is jár, hogy

jól kell játszaniuk, mert „a néző szereti a sztárokat”.

„Persze szívesen szurkolnak csapatoknak, de sok sportágban lehet érzékelni, hogy elsősorban a sztárokra kíváncsiak, és azért mennek ki a focipályára, kézilabdapályákra és vélhetően az uszodákba is” – mondta Faragó Tamás.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.

Donald Trumpnak „jól fog menni” az ukrán és az orosz elnökkel is

Mindkettejükkel találkozik az amerikai elnök, előbb Volodimir Zelenszkijjel vasárnap Floridában. Az előzetes egyeztetések már zajlanak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×