Infostart.hu
eur:
378.4
usd:
320.97
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza

Temesvári Andreáék után van újra két magyar a budapesti WTA-torna negyeddöntőjében

Udvardy Panna bravúros győzelemmel bejutott a negyeddöntőbe a budapesti Római Teniszakadémián zajló, 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tornán.

A világranglista 204. helyezettje az Asbóth József Stadion harmadik mérkőzésén a hatodik kiemelt Aljakszandra Szasznoviccsal (86.) csapott össze. A fehérorosz játékos a nyitókörben Babos Tímeán jutott túl úgy, hogy a magyarok legjobbja csípősérülés miatt a második szettben feladta a mérkőzést.

A nyolcaddöntőben egy ideig úgy tűnt, hogy gyorsan kijön a két játékos közötti 118 helyes különbség, Szasznovics ugyanis két brékkel 4:1-re elhúzott. A kaposvári teniszező azonban nem szeppent meg, és bátor játékkal 5:5-nél utolérte riválisát. A szettet lezáró rövidítésben 4-4 után már csak Udvardy nyert pontot, így egy óra alatt játszmaelőnybe került.

A folytatásban a 22 éves magyar rögtön brékelt, és 3:1-re meglépett, majd fantasztikus ütésekkel – nem egyszer az erőteljesen játszó fehéroroszt is legyorsítva – tartotta a különbséget. A minszki teniszező 4:2-nél elvesztette a fonalat és egy méteres "outtal" az adogatását is, így a hazai közönségkedvenc a meccsért adogathatott. Udvardy gond nélkül kiszerválta az 1 óra 42 perces meccset, majd nyilatkozatában elsőként a debütálásokról beszélt.

"Ez az első WTA-főtáblám és az első meccsem a centerpályán,

úgyhogy nagyon izgultam az elején. Amikor az ellenfelem 5:3-ra vezetett, próbáltam minden pontra fókuszálni, és a közönség is sokat segített. Holnap is küzdeni fogok ezerrel a negyeddöntőben" – utalt arra, hogy pénteken az ukrán Anhelina Kalinyina (95.) vár majd rá.

Eddig csak egyszer, az 1996-os első Hungarian GP-n fordult elő, hogy két magyar szerepelt a nyolc között, 25 éve Temesvári Andrea csapott össze Kuti Kis Ritával a Római-parton a negyeddöntőben.

Kikapott viszont Bondár Anna és Gálfi Dalma a negyeddöntőben párosban. A magyar duó Stollár Fannyval és a román Mihaela Buzarnescuval csapott össze, és két szettben alulmaradt a Római Teniszakadémián.

Egyes, nyolcaddöntő

Udvardy Panna-Aljakszandra Szasznovics (fehérorosz, 6.) 7:6 (7-4), 6:2

Gálfi Dalma-Anna Karolina Schmiedlova (szlovák) 6:2, 7:5

Kalinyina (ukrán)-Pera (amerikai, 3.) 7:5, 6:3

Danielle Collins (amerikai, 2.)-Jani Réka 7:5, 6:0

Páros, negyeddöntő

Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)-Bondár Anna, Gálfi Dalma 6:2, 7:5

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×