Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
2020. március 4-én Lausanne-ban készült kép Thomas Bach-ról, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a NOB elnökéről egy sajtótájékoztatón. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 2020. március 24-én bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztják a 2020-as tokiói nyári olimpia megrendezését.
Nyitókép: MTI/EPA-KEYSTONE/Jean-Christophe Bott

A NOB-elnök megvédte a zárt kapus olimpiát

Üzent a sportolóknak is.

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke "szükséges döntésnek" nevezte, hogy zárt kapuk mögött rendezik a július 23-án kezdődő tokiói ötkarikás játékok összes versenyét.

"Az olimpia biztonságos lebonyolításához szükség volt erre a döntésre. Remélem, mindannyian egyetértünk abban, a legfontosabb, hogy a játékok megrendezésre kerüljenek, és megvalósíthassátok olimpiai álmotokat" - mondta Bach a résztvevő sportolóknak küldött videóüzenetében.

A német sportvezető hozzátette, senkinek nem kell egyedül éreznie magát versenyzés közben, hiszen a televízió jóvoltából világszerte emberek milliárdjai figyelik majd az eseményeket. Bach úgy fogalmazott, a műsorszolgáltatók az olimpia történetének legátfogóbb közvetítésével készülnek.

A koronavírus-járvány miatt a japán kormány negyedszer vezetett be rendkívüli állapotot Tokióban - hétfőtől augusztus 22-ig -, ezúttal azért, mert a fővárosban továbbra is emelkedik a fertőzöttek száma, terjed az indiai eredetű delta vírusmutáció, és közben a nyári időszak miatt a lakosság is egyre tevékenyebb.

A helyi szervezők csütörtökön úgy döntöttek, hogy a külföldi szurkolók és önkéntesek után a japán nézőket sem engedik be a helyszínekre, vagyis a versenyeket zárt kapuk mögött rendezik meg.

A tavalyról idénre halasztott olimpia július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart. A játékokon 176 magyar sportoló vesz részt. A paralimpia augusztus 25-én kezdődik, a magyar paralimpiai csapatnak 37 kvótája van jelenleg.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×