Infostart.hu
eur:
354.05
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pixabay

Milliárdos keresetet nyújtott be a teniszszövetség

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be a múltbéli visszás ügyek feltárása jegyében.

Az MTSZ honlapjának pénteki tájékoztatása szerint a jelenlegi elnökség megválasztása óta azon dolgozik, hogy a múlttal kapcsolatos anomáliák végére pontot tegyen. Az átadás-átvételi eljárás során rendelkezésére bocsátott dokumentumok folyamatos megismerése alapján jogi eljárásokat kezdeményezett, és megállapodásokat célzó tárgyalásokat folytatott az MTSZ egyes szerződéses partnereivel.

Kiemelt ügynek számít az A-Z Tenisz Produkció Kft-vel kötött több milliárd forintos megállapodások vizsgálata, melyek kapcsán az MTSZ pénteken keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a vállalkozás ellen szerződések semmisségének megállapítása, valamint 940 millió forint és kamatainak megfizetése iránt.

A szövetség áprilisban közölte, hogy a múlt botrányos ügyeinek feltárása érdekében, ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett a teniszversenyek szervezésében és feladatainak ellátásában korábban főszerepet vállaló A-Z Tenisz Produkció Kft., A-Z Produkció Kft., Open Time Kft., valamint további közreműködők ügyében.

A szövetség 2016 és 2020 között 8,5 milliárd forintot kapott nemzetközi versenyek megrendezésére a magyar államtól, ebből az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az Open Time Kft. együttesen hétmilliárd forintnyi kifizetéshez jutott, átláthatatlan körülmények között - írták. Hozzátették, hogy miután az MTSZ a pénzügyi fedezet és elnökségi jóváhagyás nélkül megkötött szerződések miatt csődközeli helyzetbe került, az A-Z Tenisz Produkció Kft. és az A-Z Produkció Kft. végrehajtási eljárásokat indított az MTSZ ellen, amelyek következtében több mint 650 millió forint értékben inkasszó került az MTSZ bankszámláira.

Március végén a teniszszövetség több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-torna kapcsán. A kereset szerint Richter Attila mindezt ráadásul annak ismeretében tette, hogy a kormány határozatban rendelkezett egy másik verseny támogatásáról. Ezért az MTSZ új elnöksége a büntetőfeljelentést követően peres úton visszaköveteli Richter Attilától az általa okozott kárt.

Az MTSZ a pénzügyi konszolidáció jegyében 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére, ebből márciusig 1,7 milliárdot már kifizetett a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett - mint Lázár János elnök fogalmazott - óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek is.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Húsbavágó kormányhatározatok kerültek nyilvánosságra

A Magyar Közlönyben megjelent a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) működésének átvilágításáról és felülvizsgálatáról szóló kormányhatározat, valamint a kormányhatározat az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének teljes körű feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló új szabályozás végrehajtásával kapcsolatos intézkedésekről.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreikn az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×