Infostart.hu
eur:
365.17
usd:
324.77
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2019. március 30-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Wladár Sándor: a legrosszabb helyzetekre is fölkészülünk

A sikeres budapesti Európa-bajnokság után is nagyon kell vigyázni a magyar úszóválogatott legjobbjaira a tokiói játékok végéig, hogy Milák Kristófék a remélt olimpiai eredményeket szállíthassák – fejtette ki az InfoRádiónak Wladár Sándor. A magyar szövetség elnöke arról is beszélt, hogy külön forgatókönyvet dolgoznak ki a vészhelyzetekre, de még ez sem jelenthet tökéletes garanciát.

Wladár Sándor Hosszú Katinka 400 vegyesen elért 4:34,76-os, Eb-aranyérmet érő idejével kapcsolatban – az InfoRádióban korábban mondott jelzésével egybehangzóan – úgy fogalmazott, az egy abszolút dobogóesélyes eredményre predesztinálhat Tokióban.

„Hogy melyik fokra lesz jó, azt most még megjósolni nem lehet” – tette hozzá. A 200 vegyessel kapcsolatban viszont már szeptikusabb. Mint ismert, a háromszoros olimpiai aranyérmes úszó ebben a számban a Duna Arénában zajló kontinensviadalon „csak” bronzérmes lett. A magyar szövetség elnökében éppen ezért az is felmerült, hogy Hosszú Katinkának lehet, a 200 vegyes helyett 200 pillangón kellene indulnia, de ezt persze a sportolónak kell eldöntenie, hiszen egy

„érett, felnőtt versenyző, aki különösen nem szereti, ha valaki beleszól a gondolatába és a felkészülésébe.”

A szakember az InfoRádiónak azt is hangsúlyozta, hogy az olimpiát illetően a váratlan helyzetekre is föl kell készülni, utalva elsősorban Kapás Boglárka kiújuló pajzsmirigybetegségére – amelynek fellángolását próbálták kezelni az Eb záró napján, de nem olyan sikeresen –, vagy ha netán Milák Kristóf pozitív PCR-tesztet produkál, esetleg Hosszú Katinkával valami történik. Hozzátette:

mindenre van elképzelésük, hogy az említettek ne fordulhassanak elő, azzal együtt, hogy tapasztalata szerint mindig olyan dolgok történnek, amelyekre a legkevésbé lehet számítani.

Wladár Sándor egyetértett, hogy a tokiói ötkarikás játékokig – jelen elképzelések szerint – hátralévő hat hétben kell majd végleg megalapoznia a versenyezőknek a siker utolsó összetevőit. Mint mondta, a sportolók korábban már leadták a szakmai tervüket, hogy ki, mikor hol lesz, kérdőjelek csupán Milák Kristóffal kapcsolatban vannak, hogy Kaposváron lesz-e edzőtáborban, vagy esetleg visszatér Tenerifére. A szövetség elnöke úgy véli, most már a könnyítés időszaka fog következni, amely során formába kell lendülniük a sportolóknak. De ezt „edzőink sokszor megcsinálták már, sportolóink sokszor megélték már, úgyhogy bízzuk rájuk ezt, és amit kérnek, adjuk meg nekik” – tette hozzá.

Részletek csütörtök este fél 8 után az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×