Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.77
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára beszél a párt központi biztosságának ülésén Phenjanban 2020. augusztus 19-én. Észak-Korea új ötéves tervet készül elfogadni a kormányzó Koreai Munkapárt januári kongresszusán. Legutóbb ilyen kongresszust négy éve tartottak.
Nyitókép: MTI/EPA/KCNA

A járvány miatt lemond az olimpiáról Észak-Korea

Így védenék meg versenyzőiket.

A koronavírus-járvány miatt a Koreai NDK sportolói nem vesznek részt a nyári, tokiói olimpián.

Ezt a honlapján tudatta az ország sportügyekért felelős szervezete, miután a helyi ötkarikás bizottság március 25-én videokonferencia keretében egyeztetett sportvezetőkkel és más illetékesekkel.

A döntést azért hozták meg, hogy "megvédjék versenyzőiket a világméretű egészségügyi válságtól, amelyet a Covid-19 okozott".

A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik.

Észak-Korea azon kevés országok közé tartozik, amelyek eddig egyetlen koronavírusos megbetegedést sem jelentettek. Phenjan már tavaly lezárta a határait annak érdekében, hogy a vírus ne jusson be, megfigyelők szerint azonban a betegség jelen van az országban.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a hírre reagálva jelezte, hogy több alkalommal is kereste a telekonferencia lehetőségét az észak-koreaiakkal, meg akarta tárgyalni a koronavírus-helyzetet az országban, de nem járt sikerrel.

"A NOB nem kapott hivatalos kérelmet a Koreai NDK olimpiai bizottságától arra vonatkozóan, hogy mentsük fel az Olimpiai Charta szerinti részvételi kötelezettsége alól" - mondta kedden a NOB egyik szóvivője.

A mostani visszalépés a Koreai Köztársaság reményeit is lelohasztja, a déli szomszéd ugyanis abban bízott, hogy közös csapat indításával újrakezdődhetnek a béketárgyalások. A két ország 1950-53-as konfliktusuk óta jogilag még mindig harcban áll egymással, miután a háború fegyverszünettel, és nem békekötéssel ért véget.

A 2018-as phjongcshangi téli játékokon már történt közeledés: Kim Dzsong Un észak-koreai vezető a húgát küldte Dél-Koreába, mint az északi csapat vezetőjét, a két delegáció egy zászló alatt vonult a megnyitón, s a két ország közös női jégkorongcsapatot indított.

Az északiak visszalépése a 2032-es olimpiarendezési terveket is erősen aláássa, 2018-ban ugyanis a két ország vezetősége megállapodott abban, hogy közös pályázatot nyújtanak be.

A tokiói szervezőbizottság annyit közölt, hogy a sajtóból értesültek az észak-koreai visszalépésről, de tovább dolgoznak azon, hogy a többi országgal közösen sikerre vigyék a játékokat.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×