Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
326.54
bux:
143054.11
2026. november 6. péntek Lénárd
Lázár János, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszél a felújított óföldeáki erődtemplom átadásán 2020. szeptember 27-én. A templom renoválására tavaly nyert 83,5 millió forintos állami támogatást az egyházmegye, a műemlék az Alföld egyetlen olyan temploma, amely vizesárokkal körülvett dombon áll.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Lázár János az elmúlt egy évről: fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk

A teniszszövetség elnöke szerint május végére befejeződhet a pénzügyi konszolidáció.

Az MTSZ tavaly nyáron megválasztott vezetője csütörtökön az M4 Sport Sporthíradó című műsorában elmondta, a szövetség összesen 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére. Ebből 1,7 milliárdot már kifizettek a játékosoknak, edzőknek, kluboknak és versenyszervezőknek, emellett óriási összegeket kellett átutalni külföldi ügynökségeknek, ezzel pedig remélhetőleg sikerült helyreállítani a magyar tenisz becsületét.

„Három dolgot csináltunk az elmúlt egy évben: fizettünk, megállapodtunk és feljelentettünk” – összegzett Lázár János. „Azt ígértem, hogy december 31-ig lezárulhat a konszolidáció, de az eddig említetteken túl van egy 1,4 milliárdos tartozásunk is az Emmi felé, amelyet szintén rendezni szeretnénk. Szeretnénk június elején egy közgyűlést szervezni, ahol a pénzügyi konszolidáció után a jogi konszolidáció is végbe mehet, és végrehajthatunk egy átlátható közgyűlési működést, valamint tagrevíziót.”

Ami a távolabbi terveket illeti, az MTSZ elnöke kifejtette, ígérettel bír a kormánytól arra, hogy infrastrukturális fejlesztések várhatók a vidéki teniszéletben. Sopronban például komplett új infrastruktúrát kívánnak létrehozni az önkormányzattal közösen, körülbelül tíz megyei jogú városban, illetve 15 kisebb településen szeretnének megvalósítani a családi vagy regionális teniszközpont-koncepciót.

Az MTSZ februárban közölte, hogy a megbízott igazságügyi könyvszakértő szerint a korábban közzétettnél egymilliárd forinttal nagyobb a hiány a szövetségnél.

Tavaly a Lázár János által vezetett új elnökség nem javasolta a 2019-es éves beszámoló közgyűlési elfogadását, többek között a régi vezetés részéről benyújtott 3,5 milliárd forintos konszolidációs kérelemre, és a már akkor szembetűnő elszámolási anomáliákra hivatkozva. A szövetség egy igazságügyi könyvszakértőt vont be a munkába, akinek a jelentéséből kiderült, hogy a szövetség az utóbbi években a szükséges számviteli szabályzatok és belső ellenőrzés teljes hiánya mellett működött. A korábban előterjesztett beszámoló pedig egyáltalán nem a valós képet mutatta a gazdálkodásról, mivel az igazságügyi könyvszakértő véleménye szerint a kötelezettségek (hiányok) mértéke a publikáltnál több mint egymilliárd forinttal nagyobb, ráadásul ezen túlmenően közel 220 millió forint áfa visszafizetési kötelezettségre is fény derült.

A szakértői jelentésből is kitűnő felelőtlen gazdálkodással összefüggésben az MTSZ több feljelentést is tett – többek között büntető feljelentést Richter Attila korábbi főtitkár ellen –, amelyek alapján a NAV vizsgálata jelenleg is folyamatban van.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. november 6. 15:18
×
×