Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Twitter/Aston Martin Cognizant F1 Team

Itt az autó, amivel Sebastian Vettel igyekezhet borsot törni a versenytársak orra alá - videók

Bemutatták Sebastian Vettel és Lance Stroll új Forma–1-es autóját, az Aston Martin AMR21-et.

És ezzel egyben vissza is tért úgy a patinás márka, mint a brit versenyzöld a száguldó cirkusz mezőnyébe. Íme a fotó a pilótákkal, majd alább egy pár perces videó az autóról, illetve egy fél órás hosszú összeállítás, benne interjúk a csapattagokkal.

A csapat hangsúlyozta, hogy - megfelelően a tavaly bevezetett szabályoknak is, amelyek szerint egymás autóinak bármiféle "másolása" csak fotók alapján engedélyezett - ők fejlesztették az autót. A jármű Andrew Green technikai igazgató elmondása szerint a tavalyi Racing Point továbbfejlesztett változata, de vannak benne újdonságok is, például magán a kasztnin is.

Az autó bemutatóján Sebastian Vettel közölte: "Ez egy új kezdet, egy új fejezet nekem és a csapatnak is, úgyhogy sok bennünk a közös. Nagyon ambiciózusak vagyunk, ahogy a projektünk is az. Világos, hogy mit akarunk elérni, ugyanakkor még csak az út elején vagyunk." Azt is elmondta, hogy még nem vezette az autót - az első próbák március 4-én lesznek Silverstone-ban, egy forgatási napon.

Lance Stroll arról beszélt, hogy az új autó és az új csapatnév nagy izgalmat jelent, óriási a nyüzsgés a gyárban (ahová egyébként új technikai szakembereket is szerződtettek). "Ez lesz a harmadik szezonom ezekkel az emberekkel, versenyzőként pedig az embernek erre a fajta stabilitásra van szüksége. Otthon érzem magam, és mostanra erős kötelékeket építettem ki a csapattal, ez pedig különbséget jelent, amikor az utolsó századmásodpercekért küzdünk" – tette még hozzá.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×