Infostart.hu
eur:
379.63
usd:
322.06
bux:
0
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke felszólal a szervezet közgyűlésén a budapesti Larus rendezvényközpontban 2019. május 24-én.
Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Kulcsár Krisztián: nem életszerű a zárt kapus olimpia

A tokiói nyári játékok halasztásával nem változott a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) várakozása a magyar csapat nagyságát és eredményességét illetően.

Kulcsár Krisztián MOB-elnök az M1 aktuális csatornának elmondta, a kalkulációt már elkészítették fél évvel az olimpia eredeti időpontja előtt, és ez azóta nem módosult.

"Két dolgot nézünk ilyenkor. Mekkora a magyar csapat mérete, ez egy nagyon fontos szám, mert mégiscsak ad egy betekintést vagy rálátást arra vonatkozóan, hogy milyen erős a magyar sport. Azt várjuk, hogy 150-160 főt elér majd az olimpiai csapatunk sportolói létszáma. A másik, amit nézünk, az érmek száma. Nem akarunk aranyérmekben semmifajta jóslatokba belekeveredni, az érmek számát tudjuk valamilyen módon előre megjósolni. Ebben pedig a 13-as szám az, amelynél most már egy éve a sportigazgatóság és aztán az elnökség megegyezett, hogy ez egy reális várakozás" - mondta, hozzátéve, hogy nincs okuk a módosításra, így optimista.

Kulcsár Krisztián továbbra is tartja, hogy a tradicionális sportágak - kajak-kenu, vívás, úszás - hozzák majd az eredmények jó részét, ugyanakkor kettőt kiemelt azok közül, amelyek nem tartoznak hagyományosan a magyar sikersportágak közé.

"Az egyik a vitorlázás, nagyon drukkolunk, hogy legyen egy történelmi siker majd Tokióban. A másik pedig a karate,

amelyben nagyon nehéz a kvalifikáció, még előttünk van az a verseny, amely alapján ki lehet jutni, de a magyar karatesport megérdemli, hogy legyen versenyzője Tokióban, és ott valami szép eredményt el is érjen el" - mondta.

Kérdésre reagálva úgy fogalmazott, hogy el tud képzelni jövőre zárt kapus olimpiát, de ezt a forgatókönyvet nem tarja túlságosan életszerűnek.

A 2020-as évet lelkileg megterhelőnek nevezte, mint mondta, nem egyes szám első személyben gondolja ezt, hanem próbál a magyar sport, illetve az olimpiai közösség nevében beszélni. Úgy folytatta: kell valamennyi idő, és ez

szerinte fél év múlva itt lesz, "amikor visszatekintve úgy fogunk érezni, hogy ezen túl vagyunk, és minden jó, ha a vége jó".

"Egyelőre nagyon nehéz felszabadult, jókedvű meg optimista nyilatkozatokat megfogalmazni, mert ez a sport minden szegmensében egy nagyon terhelt időszak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy amikor az olimpia, meg előtte a futball Európa-bajnokság elkezdődik majd nézők előtt, akkor szép lassan ez egy rossz álommá silányul majd" - fogalmazott Kulcsár Krisztián.

Az interjúban szó esett arról is, hogy idén 125 éves a MOB, de ez az időszak nem igazán alkalmas az ünneplésre.

"Jubileumi évnek nem a legideálisabb, de kicsit méltatlannak érezném, ha ezen fanyalognék, hogy mi hogyan tudjuk megülni a születésnapunkat. Ennél sokkal nagyobb és fontosabb dolgok mentek le a lefolyón, sajnos. Mi nagyon boldogok vagyunk, hogy itt vagyunk, jó ügyet szolgálunk, jó üzeneteket, fontos és szép értékeket próbálunk közvetíteni a társadalom felé" - mondta, kiemelve, hogy a magyar sport sikerességét illetően folytatni szeretnék a hagyományokat rövid és hosszú távon egyaránt.

Az olimpiai kvalifikációra rátérve hangsúlyozta: a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) az a fő prioritás, hogy a versenyeken mindenki egyenlő feltételekkel vehessen részt. Olyannyira igaz ez, hogy ha felmerül, hogy az esélyegyenlőség esetleg nem valósulna meg, a NOB inkább a tervezettnél több versenyzőt engedne indulni a játékokon.

A jövő évre vonatkozó általános várakozását illetően úgy fogalmazott: nagyon szeretné, ha a tokiói olimpia után elmondhatnánk, a sport még egyszer kihúzta az emberiséget valami általános, globális krízisből, válságból.

"Volt már ilyen egyébként. Háborúk utáni pszichés nehézségekből rángatta ki az emberiséget a sport, a spanyol nátha után a sport tudott diadalmaskodni a húszas években. Volt, hogy terrortámadás magát a sportot is beárnyékolta, és mégis a sport győzedelmes tudott lenni. Volt, hogy a politika olyan mértékben errodálta az eszmét, hogy országok tucatjai nem utaztak el az egyik olimpiára, aztán országok tucatjai a másik olimpiára, és mégis jól tudott kijönni ebből a sport" - sorolta, majd megismételte: nagyon szeretné, ha jövő augusztusban az olimpia lenne az, amely megmutatja "azt a bizonyos fényt az alagút végén".

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×