Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: waterpolo.hu

Meghalt Kuncz László 200-szoros válogatott vízilabdázó

Életének 64. évében elhunyt Kuncz László, olimpiai bronz-, világbajnoki- és Európa-bajnoki ezüstérmes, 200-szoros válogatott vízilabdázó.

A hírről beszámoló szövetségi honlap megemlékezése szerint Kuncz a Budapesti Honvédban úszóként kezdte sportpályafutását, eztán váltott vízilabdára. 1975-ben az első felnőtt bajnoki találkozóján öt gólt lőtt az FTC-nek, majd eztán is remek formát mutatott, így Gyarmati Dezső szövetségi kapitány behívta a válogatottba.

A nemzeti csapattal az 1980-as, moszkvai olimpián állt a dobogóra, de tagja volt az 1982-es világbajnoki második, illetve az 1983-ban Európa-bajnoki második, 1981-ben pedig harmadik együttesnek. Háromszoros magyar bajnok és kupagyőztes, az OSC-vel kétszeres BEK-győztes, a Vasassal KEK-győztes volt. Később edzőként tevékenykedett, legutóbb a BVSC ifjúsági csapatával ért el sikereket – áll a szövetség honlapjának megemlékezésében.

A 24.hu úgy tudja, csapatának egy szeptemberi OSC-találkozón jelentette be, hogy súlyos beteg.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×