Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
319.27
bux:
143084.35
2026. július 22. szerda Magdolna
A férfi kalapácsvetésben 2012. augusztus 5-én első helyet szerzett Pars Krisztián mutatja aranyérmét a 2012-es londoni nyári olimpián az Olimpiai Stadionban rendezett díjátadón 2012. augusztus 6-án.
Nyitókép: Kollányi Péter

Nagy dobásra készül ötödik olimpiáján Pars Krisztián

Az olimpiai bajnok kalapácsvető nemrégiben térdműtéten esett át, és csak három hét múlva kezdheti el az alapozó edzéseket, de nagy tervei vannak Tokióra.

London olimpiai bajnoka éppen egy térdműtét után lábadozik, mint az InfoRádióban elmondta, még két hét rehabilitációs edzés és gyógytorna vár rá, utána már óvatosan terhelheti a lábát, és ha minden jól alakul, akkor decemberben az edzéseket is elkezdheti. Hat hetet kellett kihagynia a Szombathelyi Dobó SC 38 éves kalapácsvetőjének, ezért még nem tudja, milyen a fizikai állapota, egyelőre azt várja, hogy elkezdhesse az erőnléti és a dobóedzéseket.

Először a bal térdét műtötték meg, de emiatt átterhelt a jobb térdére, és a húsz év élsport után ez nem tett jót: lepattant egy porc, műtéti úton kellett eltávolítani, ezért volt most a hosszabb kihagyás. Minimális fájdalmai még vannak, de a műtét előtti nagy fájdalmak megszűntek – mondta Pars Krisztián.

Érdekes módon

a járványhelyzet nem zavarta volna meg a felkészülését, mert mint fogalmazott, speciális helyzetben vannak, mert Szombathelyen külön pályájuk van, saját dobókörrel, súlyemelő- és edzőteremmel.

"Minden egyes szabályt betartva kint voltunk a pályán, nem kellett otthon, a lakásban edzeni. Azért próbáltam külön edzeni a többiektől, hogy véletlenül se kapjam el a fertőzést a fiatalabbaktól" – mondta a kétéves doppingeltiltás után visszatérő atléta, aki a nyáron inkább a fájós térde zavart, de így nem volt akkora tétje az edzéseknek, hogy nem kellett dobókörbe állni, és megmutatni a világnak, hogy mire képes még. Így könnyebb volt átvészelni ezt a helyzetet.

Hetvenszázalékos szintre tudott visszakapaszkodni a műtétig, három hónapos munka kevés volt a csúcsformához, de úgy véli, ha hozzá lehet tenni még három hónapot, az legalább kétméteres javulást jelenthet, és azzal már ott lehet a világ élmezőnyében.

"Az már más kérdés, hogyan bírja a szervezetem mert

38 évesen már nem olyan az állóképesség és a rehabilitáció, mint fiatalabban.

Ez most fog kiderülni, hogy a következő egy-másfél évben milyen regenerációs ütemre leszek képes, ezen sok fog múlni" – mondta Pars Krisztián, és ebből az is kiderül, hogy közel a negyvenhez sem akar leállni, ott akar lenni a 2021-re halasztott tokiói olimpián.

"A célom a tokiói olimpián a legjobb nyolc közé kerülés – mondta a 2012-es olimpiai bajnok –, ehhez legalább 77-78 métert kell dobni, ez a minimális elvárás magammal szemben. Ha minden jól sikerül, nem jön közbe sérülés, akkor nem teszek le arról, hogy a 79 méter is meglehet, amivel már a legjobb négy közé is be lehet kerülni. De az ötödik olimpián is döntőbe kerülni már fantasztikus dolog lenne."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lemond a legfőbb ügyész

Lemond a legfőbb ügyész

Közleményt adott ki Nagy Gábor Bálint szerda kora délután, ebben nyilkatozott az okokról. Augusztus 25-ével távozik hivatalából.

Karácsony Gergely: kész az M3-as metró hosszabbítási terve

Az ország legnagyobb forgalmú közlekedési vonala, a 3-as metró Káposztásmegyerig történő meghosszabbítására vonatkozó tervek készen állnak – közölte Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Magyar Péter kormányfő és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közös sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×