Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Pierre Gasly, a Toro Rosso francia versenyzője érkezik a Forma-1-es Magyar Nagydíj harmadik szabadedzésére a mogyoródi Hungaroringen 2018. július 28-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Forma–1: nem megy sehova az idei monzai győztes

Pierre Gasly önmaga első, csapata történetének második futamgyőzelmét hozta az idén Monzában, ezzel nem lépett ugyan előrébb, de mint most bejelentették, jövőre is számítanak rá az Alpha Taurinál.

A következő szezonban is az Alpha Tauri istállónál versenyez majd a Forma-1-ben Pierre Gasly, aki az idén pályafutása első sikereként megnyerte Monzában az Olasz Nagydíjat. A Red Bull fiókcsapataként működő olasz központú alakulat szerdán közleményben számolt be az új megállapodásról.

Emlékeztettek rá, hogy Gasly a 2017-es Malajziai Nagydíjon versenyzett először az akkor még Toro Rosso néven működő csapatnál, majd a 2019-es idényre a Red Bullhoz igazolt, ám onnan a tavalyi szezon közben visszatért.

"Pierre azóta is folyamatosan bizonyított, mind az időmérő edzéseken, mind pedig a versenyeken rendszeresen az első tíz helyezett között van" – írta az Alpha Tauri.

"Jó úton haladunk, hogy a csapat legsikeresebb szezonját teljesítsük az idén, ezért

nagyon boldog vagyok, hogy jövőre itt folytathatom a pályafutásomat"

– idézte a közlemény Gaslyt, aki az istálló fennállásának második futamgyőzelmét aratta Monzában.

A 24 éves francia versenyző öt hétvégével az idény vége előtt kilencedik az összetett pontversenyben 63 ponttal.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×