Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Kozma Dominik a férfi 200 méteres gyorsúszás elődöntője után a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 24-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Illyés Tibor

Kis klubhoz szerződött a magyar gyorsúszóklasszis

Kozma Dominik a csupán két éve alakított Stamina Testgyakorlók Köréhez szerződött Zuglóból.

Alig két éve alakult magyar magánúszóklub a Stamina Testgyakorlók Köre, amelyet tulajdonosa, a négyszeres olimpikon Szilágyi Zoltán, Szilágyi Liliána pillangóúszó édesapja saját zsebéből, jószerével állami, illetve számottevő szövetségi támogatás nélkül finanszíroz. Ehhez a kis egyesülethez szerződött Kozma Dominik világ- és Európa-bajnoki bronzérmes – írja az Index.

„Domával sokéves barátság fűz össze, nemrégiben keresett meg azzal, hogy szívesen folytatná nálunk a pályafutását – mondta a lapnak Szilágyi Zoltán. – Természetesen megtiszteltetésnek vettük egy világklasszis úszó közeledését, és mivel sikerült megegyeznünk Kozma eddigi klubjával, a BVSC-Zuglóval, és az ő részükről is pecsét került az átigazolási lapra, immár hivatalosan is a mi versenyzők Dominik.”

Kozma hosszú pályafutásának eddigi csúcsa a 2017-es budapesti világbajnokság volt, ahol tagja volt a bronzérmes magyar 4×100 méteres gyorsváltónak, ezenkívül van négy Eb-bronza a 2012-es debreceni és a 2014-es berlini Európa-bajnokságról.

A Staminában Kovács László vezetőedző és maga Szilágyi állítja össze az edzésprogramot. „Domának volt egy komoly vállműtétje, továbbá tavasszal elkapta a koronavírust is,

igazából három hete velem kezdte el az edzéseket,

de mondhatom, példásan dolgozik” – mondta versenyzőjéről Kovács, hozzátéve, hogy Kozmának megvan 200 gyorson az olimpiai A-szintje, tehát olyan nagyon nem kell aggódnia a tokiói részvétel miatt. Az első nagy erőpróba a december 9-én kezdődő országos bajnokság lesz új klubjában a gyorsúszó számára.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×