Infostart.hu
eur:
361.16
usd:
317.23
bux:
143471.05
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Sidi Péter a férfi légpuska versenyszám döntőjében a II. Európa Játékokon a minszki Lövész Központban 2019. június 24-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Elfajult a két olimpikon közötti vita – lépett az elnök

A Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) vezetője, Nagy György elnöki figyelmeztetésben részesítette Sidi Pétert.

A tokiói olimpiára már egyformán kvótát szerzett puskások között a Fehér úti lőtéren rendezett 25 és 50 méteres ob összetett fináléjában robbant ki konfliktus. A döntőben az idén tíz méteren Európa-bajnok Péni óvást jelentett be riválisa fegyverét kifogásolva, majd ezt követően éles, sokszor nyomdafestéket nem tűrő szópárbaj alakult ki a felek között. Pár nappal később Sidi a közösségi médiában is élesen bírálta és kritizálta ellenfelét. A feszültség pedig odáig fajult, hogy Péni szombaton reggel saját Facebook-oldalán jelezte, "egy sporttársával" szemben jogi lépéseket fontolgat az őt évek óta érő támadások miatt, mert nem akarja, hogy "sárba tiporják" a nevét.

Nagy György a hét elején próbálta megnyugtatni a kedélyeket és megoldást találni a problémára, de az MSSZ közleménye szerint

nem járt sikerrel.

"Szerettem volna az érintetteket kibékíteni, az egyeztetést online, illetve telefonbeszélgetések keretében folytattuk le. Továbbá békéltető levélben is megkerestem az érintett sportolókat. Mivel kétoldalú érdemi előrelépés nem történt, az alábbi határozatot hoztam: Sidi Pétert, a Komárom Olympia SE versenyzőjét elnöki figyelmeztetésben részesítettem. Egyben felszólítottam, hogy a közösségi médiában szereplő valótlanságokat tartalmazó bejegyzéseket törölje. Amennyiben ez nem valósul meg, abban az esetben az MSSZ fegyelmi bizottságánál fegyelmi eljárást fogok kezdeményezni" - írta az elnök.

A sportvezető ezen felül arra is utasította a 42 éves világ- és Európa-bajnok lövőt, hogy a továbbiakban a sportszerű magatartási szabályokhoz tartsa magát és "nyomatékosan" felszólította, hogy más versenyzőkkel szembeni verbális és más irányú fellépésektől tartózkodjon, "mert ez elfogadhatatlan és mérgezi a sportolók, válogatott társak közötti együttműködést".

A sportvezető a történtekről és a döntéséről Kulcsár Krisztiánt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökét is tájékoztatta.

Címlapról ajánljuk
Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

Deák András: Irán két forgatókönyv esetében mondhatna le hosszú távú céljairól

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a Hormuzi-szoros körüli események hatásai elsősorban az olajtermékek, és nem a nyersolaj piacán érzékelhetők. Deák András úgy véli: a térség jelentős finomítói kapacitásai miatt az olajtermékek piaca érzékenyebb, miközben több arab ország a nyersolaj egy részét alternatív útvonalakon is exportálni tudja.

Kapitány István bemutatta Paks II. új vezérét

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

Korrigál az olaj ára, megtáltosodott a forint

A korrekció napja lehet a péntek a forint piacán, miután az elmúlt napok jelentős gyengülését kiváltó olajár-emelkedés megtorpant. A Brent árfolyama több dollárral csökkent, az euró-forint jegyzése a csütörtöki 365 körüli szintekről erős korrekcióba kezdett. A magyar valutának emellett némi támaszt adhat, hogy az energiaársokk hatására a piac kevesebb MNB-kamatvágást áraz, miközben a kereskedők továbbra is a közel-keleti fejleményeket, az amerikai vámfenyegetéseket, a dollár mozgását és a kötvényhozamokat figyelik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×