Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Litkey Farkas Prevital nevű katamaránja (j) és a svájci Christophe Peclard vezette Safram az 50. Kékszalag Erste Nagydíj vitorlásversenyen a keszthelyi forduló előtt 2018. július 26-án.
Nyitókép: MTI/Jánossy Gergely

Új elnöke van a Magyar Vitorlás Szövetségnek

A szervezet Balatonfüreden tartotta tisztújító közgyűlését, a legfontosabb napirendi pont az elnökválasztás volt, miután a szövetséget 2013 óta vezető Kollár Lajos nem vállalt újabb ciklust az MVSZ élén.

Az elnöki pozícióra Gerendy Zoltán volt az egyedüli jelölt és a tagság teljes egyetértésben, 315 igen szavazattal választotta meg a szervezet első emberének - az MVSZ tájékoztatása szerint. Gerendy Zoltán eddig a Balatonfüredi Yacht Club elnöke volt, így jól ismeri a vitorlás közösséget és megválasztásakor arról beszélt, hogy egy nagyon jól működő, gazdaságilag és szakmailag is rendben lévő szövetséget vesz át elődjétől.

A megkezdett munkát szeretné folytatni, így számára is rendkívül fontos lesz az olimpiai felkészülési program, az olimpikonok támogatása, az utánpótlás területén elindult törekvések folytatása, valamint a kevésbé a versenyzés öröméért, hanem sokkal inkább a szabadidős tevékenységként vitorlázók "megszólítása".

Gerendy Zoltán tervei között említette, hogy érdekes lehetőségnek tartaná, ha

összefognának azok az európai országok, ahol tradicionális tókerülő versenyeket rendeznek és létrehoznának egy nagy nemzetközi sorozatot, amelynek a Kékszalag is része lenne.

Amennyiben megvalósulna a Négy Tó Bajnoksága, úgy emelkedhetne a külföldi versenyzők jelenléte a Kékszalagon, valamint a magyar vitorlázók számára érdekes kihívás lehetne a külföldi tókerülő versenyeken való aktív részvétel, a sorozat összesített helyezéseiért.

A Magyar Vitorlás Szövetség tisztújító közgyűlésén az elnökségi tagokat is megválasztották. A jövőben Böröcz István, Domonkos Szilárd, Juhász Miklós, Kurucz Sándor, Náray Vilmos, Rutai István, Siklósi Máté és Sükösd Balázs segíti majd elnökségi tagként az elnök munkáját.

Címlapról ajánljuk
Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó
képek

Szélsőjobboldali ideológiák megszállottja lehetett a krakkói támadó

Minden jel arra utal, hogy szélsőjobboldali ideológiák megszállottja volt az a férfi, aki szombat délután vaktában lövöldözni kezdett Krakkó főterén, és megölt hat embert – jelentette be szombat este Marcin Kierwinski lengyel belügyminiszter.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Ő lehet Izrael új miniszterelnöke

Jichák Hercog izraeli államfő Gadi Eizenkotot, Benjámin Netanjahu miniszterelnök legfőbb kihívóját bízta meg a kormányalakítással a patthelyzettel végződő parlamenti választások után. Bár a hivatalban lévő kormányfő szövetsége szerezte a legtöbb mandátumot, elveszítette a többségét, az arab pártok pedig a korábbi vezérkari főnököt támogatták a konzultációkon, így ő kapott elsőként esélyt a koalíciós tárgyalások megkezdésére - jelentette a Reuters.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×