Infostart.hu
eur:
379.13
usd:
321.71
bux:
125866.19
2026. február 24. kedd Mátyás

Huszonöt nap után menesztették Bölöni Lászlót

Egy nappal a Rapid Wien elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt menesztették a romániai magyar szakembert a belga KAA Gent labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról.

A 67 esztendős erdélyi születésű szakembert augusztus 20-án nevezték ki az előző szezonban bajnoki ezüstérmes klubnál.

"A csapatban és körülötte kialakult légkör lehetetlenné tette a további együttműködést"

- áll a klub hétfői közleményében. A KAA Gent öt bajnokijából négyet elveszített az idényben, így a 16. helyen áll a 18 csapatos belga élvonalban. Bölöni irányításával három bajnokit játszott a gárda, ebből egyet nyert meg két vereség mellett.

Ideiglenesen eddigi segítői, Wim De Decker és Peter Balette együtt fogják vezetni az együttest, amely a selejtező harmadik fordulójában kedden 21 órától fogadja osztrák riválisát.

Bölöni játékosként 107-szer szerepelt a román válogatottban, edzőként pedig Belgium mellett dolgozott francia, portugál és görög élvonalbeli kluboknál, illetve a Közel-Kelet több országában, továbbá a román nemzeti együttes szövetségi kapitánya is volt.

Címlapról ajánljuk
Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Négy éve tört ki az ukrajnai háború – Elemző: Oroszországnak még másfél-két év kell

Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban úgy vélekedett: négy év sem volt elég ahhoz, hogy akár Oroszország, akár Ukrajna egy kényszerbékébe belemenjen. A háborús győzelem vagy vereség jelképe szerinte Donbasz sorsa lehet, aminek elvesztése komoly változásokat indíthat meg mindkét fél esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×