Infostart.hu
eur:
363.74
usd:
324.52
bux:
143841.19
2026. október 14. szerda Helén
Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője a Barcelona melletti montmelói pályán tartott tesztelés közben 2020. február 21-én. A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szezonnyitó nagydíját március 15-én rendezik Melbourne-ben.
Nyitókép: MTI/EPA/EFE/Alberto Estevez

Van néhány szakmai válasz Vettel vergődésére

Önmaga árnyéka csak a négyszeres F1-világbajnok. Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője az InfoRádiónak felvázolt néhány okot és forgatókönyvet.

A gyenge szezonkezdet után egyre több Formula-1-es szakértő számít arra, hogy még jobban megromlik a viszony a Ferrari és az idény végén a csapattól biztosan távozó Sebastian Vettel között. Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője ugyanakkor az InfoRádióban úgy vélekedett, hogy a négyszeres világbajnok német pilóta stílusától távol áll az idény közbeni szakítás. Persze nem először fordulna elő ilyen a Scuderia történetében.

"Emlékezhetünk 1991-re, amikor

Alain Prost búcsúzóul közölte, hogy az az évi konstrukció felér egy traktorral;

az akkori vezetés ezen kijelentést azzal jutalmazta, hogy onnantól fogva már nem kellett vezetnie ezt a traktort. Itt és most, ha kenyértörésre kerül is a sor, nem ilyen formában történik majd, bár abszolút meg tudnám érteni Sebastian Vettel elégedetlenkedését, mert sehogy sem akar kijönni neki a lépés. Bár ő úriemberesebb, egy brit úriember német köntösbe csomagolva" - ecsetelte Vámosi Péter, utalva arra, hogy Red Bull-os korszakában Vettel a sajtótájékoztatón is nem ritkán sziporkázott, "szerencsére nem a német, hanem az angol humorral".

A jelenlegi felállásban a szakíró azt valószínűsíti, hogy

a versenyző már célba vette az Aston Martin néven 2021-ben futó istálló egyik ülését,

"adott esetben ott neki jó helye van".

"Ne temessük őt még, ott megtalálhatja a számításait. Itt a fő problémát az okozza, hogy egy fontos szabály változott: neki bejött a befújt diffúzoros korszak a Red Bullnál, ezen autó vezethetőségét sajátította el leginkább, és most az a gondja, hogy a Ferrari hátulja évek óta instabil."

Arra a kérdésre, hogy négyszeres világbajnokként Vettel miért követ el ennyi vezetői hibát 2017 óta, azt mondta, a kétszeres világbajnok Fernando Alonsóval párhuzamos a pályafutásuk abban, hogy "a Ferrarinál valami megakadt".

"Mind a ketten nagy reményekkel odamentek a Ferrarihoz, aztán kis túlzással nem lett ebből semmi, bár Alonso 2010-ben és 2012-ben is közel volt a világbajnoki címhez a Scuderiával."

Ami pedig a vezetési hibákat illeti, a

"Ferrariban ülni dupla olyan teher, mint bármely más autóban, egész egyszerűen a múlt miatt, amely miatt nagy az elvárás".

Szerinte nagyon egyszerű elverni a port Vettelen vagy rajta köszörülni a nyelvét bárkinek, de lehet, hogy inkább indul virágzásnak a versenyző egy középmezőnyhöz tartozó csapatnál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×